Erdőszél

 Itt valaha Mátyás király 

Nézhette az estéli tájat

Kék fényében a megbúvó vad 

Nyomán felrebbenő rigókat.

Azóta, hogy leáldozott 

Az a nap, itt mi változott? 

A szikla omlott pár vonalnyit, 

S a gyom, amely virít, meg elnyit,

A dercefű s a fecskefű, 

Melyhez a kóbor kecske hű, 

Most is csak úgy hullatja sorra 

Laza szirmát az úti porra,

Mint sok száz éve már, örök 

Közönnyel, mindegy, hogy török 

Csatákon elhullt janicsárra 

Vagy májusittas ifju párra -

És az Idő, a vén gyalu, 

Csöndben munkál a rőt falú 

Sziklákon, és az alkonyatban 

Nem bánja, mily forgácsa pattan:

Dicső királyok hullnak-e, 

Csaták és csókok múlnak-e, 

Vagy annyi az Élet kalandja, 

Amennyi a csöpp sárga hangya

Futása a naptól meleg 

Kövön, melyet míg figyelek, 

A gyom közt, mely virít meg elnyit, 

Fejem lehajlik pár vonalnyit

A föld felé, a rög felé, 

A biztos, biztos sír elé, 

S vállamra végtelen alázat 

Épít nagy, csöndes csigaházat.
*Tóth Árpád*