Egy fáradt pille
ringott haldokolva
Tarlott gallyon,
barnás levél alatt.
Sápadt falombok
halovány árnyéka
Remegve űzött őszi
sugarat.
Nagyon szomorú mese
volt az élet.
A fán már útrakészült
száz madár.
És mind nekem
csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem
jön vissza már.
Bealkonyúlt keserves
sóhajomra,
És csillagkönnyel
lett tele az ég.
Azon az éjen álmok
látogattak,
Oly teli fénnyel,
mint tán soha még.
Olyan kicsike, szűk
volt a szobácskám,
Mégis egész
tündérország befért.
- És álmodtam merész,
nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy,
boldogságos mesét.
Álmodtam én már
sokszor égi szépet
És mindig fájó
szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem
akarok többet,
Se húnyt reményeket
siratni még.
Tudom: jő majd a
józan, szürke reggel
És szomorú lesz.
Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a
boldogság is,
Annak se tudnék
hinni. Nem hiszek.
*Kaffka Margit*
*Kaffka Margit*
