Mint páros gót oszlopok összeforrtan
Tartjuk a remény boltíveit
Állunk csont-fehéren elátkozottan
Míg a törvény rajtunk be nem telik.
Tudod hogy minden ellenünkre fordul.
Tudom hogy minden vád fejünkre száll,
De fájdalmakon és rágalmakon túl
Tiszták vagyunk mint hó- fürdette táj.
Neved az álmatlan tengerre írom
Már fodraid közt leng a szürkület
Virrassz velem örökös éber áram
Sötétedik. Meghalok nélküled.
* Garai Gábor *
