Hogy örvénylik....

Hogy örvénylik a csend: már feneketlen; 
Az idő éjfélre jár, hull a hó;
Én az elmúlásról elmélkedem, 
És arról, ami örökkévaló...
A lámpám ég, a lelkem alig pislog, 
De jó a lelkemen e félhomály; 
Ilyen lehet az Isten közele -
És ilyen lehet a közel halál.
Ilyen lehet egy ködös szerelem, 
Amelynek célja nincs és vágya nincs; 
Csak olyan, mint egy szentjánosbogár, 
S a sötét szívnek mégis drága kincs.
Magam vagyok és boldog egyedül, 
Az álmaimmal; - az álom erő, 
Mikor a valótól már elszakadt,
S titáni árnyék: végtelenbe nő!
Élet portáján ha koldulni röstel 
És felmagaslik némán, feketén, 
És megy a maga külön útjain: 
Koronás árnyék, fejedelmi rém!
Magam vagyok és boldog egyedül, 
A múló élet messze, messze van, 
A lámpám ég, a szívem alig rezdül, 
Csak álmaim röpdösnek hangtalan,
Magam vagyok és boldog egyedül, 
Éjfél után. Künn örvénylik a hó; 
És az elmúlásról elmélkedem,
És arról, ami örökkévaló...
* Reményik Sándor *
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...