Születésnapomra

Eltelt egy újabb hosszú év, és én megint idősebb lettem. 
Éveim alatt olyan sok jót, és rosszat tettem. 
Történt jó pár dolog, kellemes, kellemetlen. 
Mára már a rossz dolgokat magamba temettem. 
Valahol még mindig bennem élnek, némán kínoznak. 
Van, hogy előtörnek, sírást, könnyeket hoznak. 
De azért írok most, hogy számba vegyem a szépet, 
Mindazt, ami boldogabbá tette egész èletemet. 

Jöttek új emberek, sokakat megszerettem, 
Voltak köztük olyanok, akiket megvetettem. 
Akiket a szívembe zártam, most is velem vannak, 
Szeretem őket, és szeretnek, ha kell, meghallgatnak. 
Ők a barátaim, akik szebbé teszik az életem, 
Mellettem vannak, ha kínoz a bánat vagy a félelem. 
Köszönöm, hogy vagytok nekem, és hogy veletek lehetek, 
Remélem, egyszer meg tudom hálálni, valamit majd tehetek. 

Életem évei alatt, sok mindent megtanultam, 
Talán okosabb is lettem, a rossz dolgokban javultam. 
Az élettől is tanulhattam, jót, de főleg rosszat, 
Már tudom, hogy bárkinek bármikor bármit hozhat. 
De nem bánom, hogy megtörtént, ezt is meg kellett látnom, 
Minden rossz dologban a jót kell megvárnom. 
Szerencsére van, aki segít, hogy megtaláljam, 
Biztosan lesz alkalom, hogy neki is megháláljam. 

Mindenkinek köszönöm, akivel élem az életem, 
Bár volt már köztünk harag, ért már minket sérelem, 
Köszönöm azoknak, akik mindig velem vannak, 
Remélem, hogy örökké a barátaim maradnak! 
Lesz még sok szép emlék, ami örökre bennünk élhet, 
Bármerre is sodor majd minket tovább az élet. 
De mindig emlékezni fogok rátok, akiket szerettem, 
Sosem felejtem, hogy a barátotok lehettem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...