Templom
a természet: élõ oszlopai
idõnkint
szavakat mormolnak összesúgva
Jelképek
erdején át visz az ember útja,
s
a vendéget szemük barátként figyeli.
Ahogy
a távoli visszhangok egyberingnak
valami
titkos és mély egység tengerén,
mely,
mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba
csendül a szín és a hang s az illat.
Vannak
gyermeki húst utánzó friss szagok,
oboa-édesek,
zöldek, mint a szavannák,
-
s mások, gyõzelmesek, romlottak, gazdagok,
melyek
a végtelen kapuit nyitogatják,
mint
az ámbra, mosusz, tömjén és benzoé:
test
s lélek mámora zeng bennük ég felé.
*
Charles Baudelaire: *
Forrás |
||
