A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anya. Összes bejegyzés megjelenítése

Köszönöm Anyám

Emléked az idő tőlem elrabolja,
nincs már ki féltőn, óvón átkarolna.
Tested enyészeté, porlad lenn a sírban.
Ki ringattál egykor, halkan dalt dúdolva,
fáradt kezed, arcom többé nem simítja.

A sírodnál köszöntelek drága, jó Anyám,
Köszönöm az életet, amit testedből adtál.
Köszönöm az éveket, a fájón szépeket,
minden féltő szavad, s a kedveset.
Minden mosolyod és bús könnyedet,
nekem adtál mindent, mit csak lehetett.

Száz emlék súlya nyomja sajgó szívem,
Mit Tőled kaptam, meg sem köszönhetem.
Itt hagyom a könnyeim harmatként a síron,
Öleljen a holdsugár, a nap fényével simítson.
Szerettelek nagyon, amíg csak éltél,
Legyen áldott a föld, hova megpihenni tértél!
Nagyné Kiss Erzsébet
2011. április 28.

Ima a beteg édesanyáért

Kezem' imára kulcsolom
A Te neved van ajkamon,
Oh, jó Atyám!
Buzgón Hozzád fohászkodom:
Tekints le rám!
Téged dicsér egész világ,
Te hozzád küld buzgó imát
Mind aki él:
Ember, állat, fű, fa, virág
Tőled remél.
Oh, nézz reám, tekints reám.
Gyógyítsd meg édes jó anyám',
A szenvedőt!
Hallgasd meg buzgó, hő imám',
Oh, tartsd meg őt!
Benedek Elek

Az anyaság

Az anyaság alázat.
Szolgálat és lemondás.
Élethosszig tartó aggódás.
Önismereti lecke.
Kétkedés és hit magadban.
A hited őbenne.
Az ő hite tebenned.
Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre.
Könnyek a zuhany alatt.
Végtelen fáradtság.
Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia.
Ismeretlen szívelszorulás.
A szeme a szívedben.
A hangod az övében.
A mosolya mindenhol.
Az illata a lelkedben.
Szövetség vele.
Az anyaság kötelék.
Ragaszkodás és elengedés.
Kérdések magadnak, válaszok magadtól.
Az anyaság áldozat.
És mindenek előtt hála.
Hála annak, akit megszültél;
és annak, aki téged megszült." 
* Kőváry Anett *

Ahogy a napok rövidülnek!

Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem, mintha köd borulna rám.
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe Anyám!

Mit oly sokszor elhalasztottam,
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár!
Jóvá tennem mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted!
Megőszülve is maradj gyermek.
Mondd meg neki mennyire szereted !

Két keze érted dolgozott csak!
Mindennél jobban szeretett!
Az éjjelt is nappallá téve
Óvott téged és vezetett.
Míg lehetett, míg lehetett.

Amit akkor elfelejtettél,
Talán még jóvá teheted!
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet!
Amíg lehet, amíg lehet!

És ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet,
Ő tanított beszélni téged,
Nyitogatta a szemedet,
Mert szeretett, úgy szeretett!

Most vár valahol megfáradtan,
Nem kér sokat, csak keveset.
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót,
Egy vigasztaló kedveset!
Tán még lehet, tán még lehet.

A szíve érted dobogott csak,
Amíg belebetegedett,
De Ő titkolta, nem mutatta,
Nem mondta el, hogy szenvedett!
Csak mosolygott és nevetett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza!
Az ember másként nem tehet.
És csókold meg, amíg nem késő
Azt az áldott, édes kezet!
Ha még lehet, ha még lehet!
* Kibédi Ervin *

A legszebb ünnepen

Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.

Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.

Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.

Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet,
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.

Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet és kalapál…
ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.

Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni,
az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti.

* Mentovics Éva *

Ima Édesanyámért!

 Jézusom, kérlek, nézz reám,
És áldd meg édes jó anyám!
Mindig ragyogd be éveit,
Töröld le hulló könnyeit!

Áldd meg, ha szolgál minekünk,
És ha imát mond érettünk,
Te hallgasd meg, ha felsóhajt!
Erősítsd szívét, vigasztald!

Hála jó anyánkért neked!
Hallgasd meg kérő gyermeked!
Áldd meg őt, egész életét!
Irgalmaddal te óvd, te védd! 
* Ismeretlen szerző *

Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat.
* Csukás István *

Anyám

 Ha küszködök, ha vétkezem, 
A kezedre emlékezem: 
Mért nem vagyok most is veled, 
Lázas, nyöszörgő kisdeded? 
Fejem öledbe hajtanám, 
Fehér kezed omolna rám, 
És mondanám, mint hajdanán, 
Anyám, anyám! anyám, anyám!
* Lányi Viktor *

A legszebb szó

Születünk, s meghalunk ez az élet sora,
Ám a világunk legszebb szava mindig ez lesz: édesanya.
Örökké így volt nem lesz másként soha,
Életünk legszebb szava az, hogy édesanya.

Ő az egyetlen ki mindig vár haza,
Sohasem haragszik, ő az édesanya.
Időnként megdorgál, ám szeretni nem szűnik soha,
Míg csak él, mindig reszket érted, ő az édesanya.

Akármilyen jól, vagy rosszul megy életed sora,
Hozzá mindig oda bújhatsz, ő az édesanya.
Szólíthatod bárhogy, anyu vagy anya,
Mégis így, a legszebb: édesanya.

Van úgy, hogy az élet hozzá is mostoha,
Akkor te öleld át, mert neked ő az édesanya.
Ha majd megöregszik, tudd hogy úgy vár haza,
Mint tán soha senki, mert ő édesanya.

Köszönd meg hogy élhetsz, s ne bántsd meg őt soha,
Csókold, szeresd mindig, mert ő az édesanya.
Míg ember él a földön, ne haljon ki szava,
Mert a világon a legszebb szó mindig ez lesz: édesanya.
* Túróczi Katalin *

Áldd meg Isten

Ki az, aki ápol
Születésem óta,
Testemet, lelkemet
A bajtól is óvja?
Ki tanított engem
Isten szent nevére,
S ha baj vagy bánat ér,
Ki ölel szívére? 
Könnyes lesz a szemem,
Ha róla beszélek,
Az én édesanyám
Ez az áldott lélek.
És szívemnek nincs szebb
Kívánsága, vágya
Csakhogy őt az Isten
Ezerszer megáldja.
* Ismeretlen szerző *

Az anyánk

Hej, ti vándor vén legények,
sorsosim, víg agglegények!
Hejehujás cigány élet,
a mi sorsunk: dáridó,
vérző szívet ámító.
Hideg fészek ami fészkünk,
A szívünkbe ha belenézünk,
kurjantunk és fütyörészünk,
ne hallja meg senki sem,
hogy búg bent egy requiem.
És egy este lámpa lobban,
szellem-szárnyon, halk-titokban,
zárt ajtókon át betoppan,
szíve szirmát szórja ránk,
ami édes jó anyánk.
Ránk tekint virágszemével,
ajka szól bölcső-zenével:
s mint szivárvány, úgy hull széjjel
minden álarc, ámító
lötty, virág és dáridó.
Visszavedlünk jó gyereknek
s karján bölcsős szeretetnek,
mélyről, mélyről megerednek
tiszta, régi könnyeink,
tengermélyi gyöngyeink.
O a jóság, szem-becézés,
csak csicsijjáz, csókol, néz: és
vad szívünkben minden vérzés,
bíbor-csermely elapad,
átkos ének elakad.
Mosolygása édes ünnep:
rávilágít minden bűnnek
gyökerére: mint kitűnnek
este mint a csillagok,
hogyha holdjuk fölragyog.
Megvigasztal, fölmagasztal,
illatos lesz lámpa, asztal,
megtelünk a szent malaszttal,
és elalszunk édesen,
csoda-csoda csendesen...
* Mécs László *

A képen Stróbl Alajos Anyánk  c. a Nemzeti Galériában  kiállított szobrát láthatod

Hálaadás

 Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
* Dsida Jenő *

A kertbe ment

 Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágosod és a pázsitod,
Én nem tudom, virágok ültetését,
ágyásaidban hogy igazítod.
Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertbe ment anyám.
Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.
A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.
Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod.
* Áprily Lajos *

Egy estém otthon...Bubik István hangján

   ...mégis Forrest Gump előadásában(?) Ez olyan fából vaskarika, mégis szép, megható és éppen aktuális lesz köszöntőnek.        
                
Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!
Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta –
Hja, az idő lejár.

Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetről is
Sok más egyéb között.

Szemében „mesterségem”
Most is nagy szálka még;
Előitéletét az
Évek nem szünteték.

„No csak hitvány egy élet
Az a komédia!”
Fülemnek ily dicsérést
Kellett hallgatnia.

„Tudom, sokat koplaltál,
Mutatja is szined.
Szeretném látni egyszer,
Mint hánysz bukfenceket.”

Én műértő beszédit
Mosolygva hallgatám;
De ő makacs fej! föl nem
Világosíthatám.

Továbbá elszavaltam
Egy bordalom neki;
S nagyon, nagyon örültem,
Hogy megnevetteti.

De ő nem tartja nagyra,
Hogy költő-fia van;
Előtte minden ilyes
Dolog haszontalan.

Nem is lehet csodálni!
Csak húsvágáshoz ért;
Nem sok hajszála hullt ki
A tudományokért.

Utóbb, midőn a bornak
Edénye kiürűlt,
Én írogatni kezdtem,
Ő meg nyugonni dűlt.

De ekkor száz kérdéssel
Állott elő anyám;
Felelnem kelle – hát az
Irást abban hagyám.

És vége-hossza nem lett
Kérdezgetésinek;
De nekem e kérdések
Olyan jól estenek,

Mert mindenik tükör volt,
Ahonnan láthatám:
Hogy a földön nekem van
Legszeretőbb anyám!
* Petőfi Sándor *
(Dunavecse, 1844. április.)

Anyák napjára

Mondd, emlékszel-e még édesanyádra,
Halkan szelíd, csitító szavára,
Mikor keblén szoptatva, éhesen,
Füledbe súgta - Nagyra nőj életem! -

Mondd, emlékszel-e még arra a dalra,
Amit dúdolgatott drága ajka,
Láztól égő, kicsiny tested féltve,
Aggódó könnycsepp csillogott szemébe.

Érezted-e, hogy testéből születtél,
S fájdalmából, létre emelkedtél.
Mert édes volt számára az a kín,
Melynek fizetsége az anyai cím.

És Ő büszke volt reá, mert megérte,
Gyermeke lelkében továbbélve.
S áldott testét oltárként imádva,
Leborulok elé, anyák napjára.
* M.Laurens *

Anyának


Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.
* Móra Ferenc *


Zsoltár

Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő.
Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal - harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.

* Ratkó József *

Távolból

  Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.
Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának.
Mint ölelt át reszkető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.
Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll;
S csak midőn a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.
Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.
...Szép hazámba ismerősök mennek;
Jó anyámnak tőlök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.
Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse – –
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szive szegénynek!
 Petőfi Sándor, Pozsony, 1843. május.

Mama

 Halott anyámról álmodtam az éjjel,
mióta meghalt, sokszor viszatér,
meglátogat éjjel, ha mélyen alszom,
bárhol vagyok, ő mindenütt elér.

Tudom, hogy meghalt, álmomban ha látom,
és mégis úgy jön, mintha élne még,
s azt is tudom, hogy ébredésem percén
elhalványítja őt a messzeség.

Sohasem szól, csak mosolyogva néz rám,
mintha nem volna többé már szava,
s csak bólogat, mikor fölsír belőlem :
- bocsáss meg nékem, bocsáss meg, Mama!

Sokat vétettem ellened, míg éltél,
nehéz adósság nyomja lelkemet,
nem tudtalak oly végtelen szeretni,
mint te szerettél, Mama, engemet.

Egész szívem szülötteimnek adtam,
amint te tetted, ó szegény Mama,
s hidd el, majd ők ezerszer visszaadják,
amit néked vétettem valaha.

Te értem, én meg őérettük éltem,
ők meg majd másért, bocsáss meg nekem,
én is előre megbocsátom nékik,
amit majd ők vétkeznek ellenem!
*Várnai Zseni*

Istenke, vedd térdedre édesanyámat

 Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat! 
*Csukás István*
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...