A jó Isten szeret

A jó Isten szeret, – megteremtett téged,
s tudd, hogy nincs határa a szeretetének.
Ő, amit kérsz tőle, neked fogja adni,
s hidd el megérdemled! Akard elfogadni!
Ne kétkedj magadban, mert mindig azt teszed,
ami épp a legjobb, amit diktál eszed.
Lehet a döntésed, később majd megbánod,
tanulásra épül az egész világod.
Ám jó Atyád kegyes, s hibád megbocsátja,
imád meghallgatja és valóra váltja.
Figyelj, ha imádat Őhozzá intézed,
sose gondolj rosszra, mert abban lesz részed.
Mert hát jó az Isten, ha jót kérsz, Ő jót ad.
fogalmazd pontosan mondanivalódat!
Mert nincs távol tőled, – közelebb mint hinnéd,
ha el tudnád hinni, sokkal többre vinnéd.
Ám ne csak hidd, de tudd, istened benned él.
s nem vár el mást tőled, csak annyit, hogy legyél.
Nincs szükség postásra, ki közvetíti vágyad,
- ha úgy kényelmesebb, ne hagyd el az ágyad,
mikor napra ébredsz. Csendesítsd le elméd,
fordítsd Isten felé az elméd figyelmét!
Hallgass a szívedre, figyeld a légzésed,
éld meg valóságod, csodás létezésed!
Szólítsd meg Atyádat, – mint szerető gyermek,
- hallgassa imádat, mert jó, ha figyelnek,
- de Ő mindig ott van, mindent tud te rólad,
nem kell hát, hogy magad a sárba tiporjad.
Légy méltó partnere az új teremtésben,
a világot adta neked! Ezt tartsd észben!
Hogyan is imádkozz? Köszönd meg és tudjad,
egy vagy az istennel, kell hogy megtanuljad!
Fény vagy a fényéből, erő erejéből,
igaz szeretet vagy, az Ő szeretetéből!
Tudd és köszönd is meg, azt hogy egy vagy vele,
s ebbe az imába az is férjen bele:
köszönd meg a napot, sikert, boldogságot,
tiszta egészséged, szerető családod,
harmonikus léted, az élet csodáját,
a többi ember összes, tanító hibáját!
Imádban csak kérjél, nem kell könyörögni,
nem kell leborulni, térden csúszva nyögni.
Amit kérsz a tiéd, s Isten odaadja,
tiéd a világod bármelyik darabja!
Ha végére értél ennek az imádnak,
tedd azt, amit mások ilyenkor csinálnak,
ahogy a levelét elküldi az ember,
Mondd, hogy: – Legyen így most! – s küldd el szeretettel!
* Aranyosi Ervin *
A kép Aranyosi Ervin festménye
Forrás:Aranyosi Ervin versei

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

* Juhász Gyula *

Álomvilág

Mikor leszáll az est, s csendesül a város,
megnyugszik a test és lélek, a fájdalom is álmos.
Puha meleg takarónak lágy ölelő mélyén
Vár egy szebb világ, hol életemet élném.

Álmomban, egy más világban járok,
Hol elhagynak a kínzó valóság foszlányok.
Ott minden szebb és új mesékre várva,
Nem is emlékeztet a rideg valóságra.

Nincs többé fájdalom, keserűség s bánat
Új kapu nyílik meg, s a holnap ott künn várhat.
Várhatnak a viták, s aljas szurka piszkák
Bölcs álom takarja el, sajgó lelkünk piszkát.

Szunnyad a kevélység, gőgős páncéljában,
nem jut be e kapun, ki irigységtől sápadt.
Vadul dörömbölhet mind, ki békességtől félve,
Ostobán hiszi, hogy a gyűlölet felhághat az égre.

Oly világ ez, hol ki szeret, mindenkoron meglel,
Hol ébred a megértés, szeretet és jellem
Bárcsak megoszthatnám véled, bárcsak velem lennél
Bárcsak együtt néznénk , amint a nap felkél

Az én világom mindig derűs, nem hatol be ármány,
Nincs benne bősz gonosz, sem vicsorgó ártány.
Álmodjunk hát együtt! Álmodj jobb világot.!
Emberibbet, szépet. Egy új valóságot. 

M. Laurens 2006

  Forrás:nlcafe.hu

Nézz önmagadba!

Bolond, ki lelkét veszni hagyja,

s kirekeszti az életet.

Magába néz és jéggé fagyva

retteg a fénytől. Nem nevet!

Fájdalmakkal, ha szembenézel,

félelmed néz csak vissza rád,

megrettensz attól, amit érzel,

mi lenne, ha kimondanád?

Mi lenne, hogyha szembeszállnál?

- Mi ellen vívod harcodat?

S néha a tükör elé állnál,

s szeretve néznéd arcodat?

Tudod-e magad úgy szeretni,

ahogy szeretnél másokat?

Amíg ezt nem tudod megtenni,

tudod, a szíved fáj sokat.

Lelkedben él egy apró gyermek,

törékeny, árva, elveszett.

Kit nem nevelnek, nem szeretnek,

s nem érti még az életet.

* Aranyosi Ervin *

Álmodj szépet és nagyot!

Gyermekszájak szóra nyílnak,
őszinték és jó pofák.
Ők még hiszik, s elképzelik,
hogy működik a világ.
Ha lelkedben gyermek maradsz,
minden meglesz ami kell:
álmaid valóra válnak,
csak ne törődj senkivel.
Mit mond a sok okos felnőtt,
- rosszalkodni nem szabad!
De nem szállhat szelek szárnyán,
ki nyugton ül, s nem szalad.
Ezt ne csináld, azt ne csináld!
Tiltó táblák mindenütt.
Megkötik a képzeleted,
ami később visszaüt.
Úgy érzed, hogy rabszolgaként
tengeted az életed?
Pedig, ami határt szabhat,
a gondolat, s a képzelet.
Álmaidban szabadabb vagy
képzelsz jövőt, holnapot!
Váltsd valóra most az álmod,
s amit kívánsz, megkapod!

* Aranyosi Ervin *

Nyári hajnal

Tücsökzene messzire száll, karmester még szusszal bírja,
napkorongja emelkedik, látszik arcán hajnal pírja.
Pacsirtánk is dalra fakadt, lágy trillája égig szökken,
ébred már a kertünk népe, hársfánk bólint üdezölden.

Szalutál a nap a holdnak, elbúcsúztat édes álmot,
összehajtja sötét vásznát, terít tájra fénypalástot.
Harmat csillan rózsakelyhen, szitakötőnk kortyol nagyot,
rózsavíztől frissen reppen, majdhogy eléri a napot.

Fáradt róka oson csendben, rókalyukban majd meglapul,
zsákmányt cipelt a fiaknak, reggelire, gondtalanul.
Verébéknél is früstök van, csiripel a fészekalja,
virgonc macska némán figyel, szemet mereszt, száját nyalja.

Madárdal zeng, kontráz kakas, kukorékol, amíg bírja,
szemétdombon egyedül volt, nem így van már, visszasírja.
Öreg tacskónk vakkant néha, alig bújik ki a házból,
már a macska sem érdekli, kicsit járkál, megszokásból.

Szüleim is talpon vannak, kannából a víz kicsordul,
macska inal, még vadászik, kiskertkapu megcsikordul.
Konyhakertben öntözgetnek, csillan vízcsepp csöpp palántán,
hajladozik minden friss, zöld, apró gyík fut kertbarázdán.

Imádom a nyári reggelt, méhzúgását, lepkék táncát,
pitypangfújó pajkos szellőt, pipacsfoltos búzatáblát.
Kis falunknak édes nyara, - nem így ébred városnépe,
benzingőzös, zajtól hangos paneltenger börtönébe!

* Horváth Piroska *

Üres ház

Üres a ház, üres a fészek,
Magam elé szomorún nézek.
Itt egy szoba, ott más bezárva,
Elnémult, el, az édes lárma.

Hol tegnap még gyermekhang csengett,
Hogy szokjam meg a szörnyű csendet?
Temetőnél némább a házunk,
Lobog a tűz, s haj! mégis fázunk.

Vigasztalgat jó nagyanyóka:
Ne búsuljon már, nagyapóka.
Ez a világnak sorja, rendje:
A gyermekek elhagynak rendre.

Ősszel elszállnak vándormadárként,
De visszaszállnak ők apránként,
Egyik tavaszra, másik nyárra,
S megújul az édes lárma.

Könnybe borul szemem, de látom,
Hol van az én legjobb barátom.
Jó nagyanyó titkolja, rejti,
Maga búját értem felejti.

És indulunk kart karba fonva,
Ki a kertbe, lassan osonva.
Tekintünk jobbra, tekintünk balra:
Nincs-e gyermek erre vagy arra.

Lelkünk gyermekként képzelődik:
Hátha, hátha erre vetődik
A sok közül bár két babácska:
Hankica meg a Maricácska.

Balga remény s felvidít mégis,
Mosolyg nagyanyó, mosolygok én is.
S megtérve, lám, meleg a házunk,
A tűz nem ég már, mégse fázunk.

* Benedek Elek *

Rámkopogott a hajnal

Rámkopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem,
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...

* Szabolcsi Erzsébet *

Elátkozottan

Mint páros gót oszlopok összeforrtan

Tartjuk a remény boltíveit 

Állunk csont-fehéren elátkozottan 

Míg a törvény rajtunk be nem telik. 

Tudod hogy minden ellenünkre fordul. 

Tudom hogy minden vád fejünkre száll, 

De fájdalmakon és rágalmakon túl 

Tiszták vagyunk mint hó- fürdette táj. 

Neved az álmatlan tengerre írom 

Már fodraid közt leng a szürkület 

Virrassz velem örökös éber áram 

Sötétedik. Meghalok nélküled. 

* Garai Gábor *

Jó éjszakát

Késő van. Talán aludni fogok. 

Mielőtt behúnynám a szememet, 

Nehezen szerzett nyugodalmamat 

Szeretném megosztani veletek, 

Testvéreim a végtelen világban. 

Ma kiderült, ma csillagokat láttam, 

Ma rendet láttam, és harmóniát. 

Mielőtt behúnynám a szememet, 

Elvégzem még ezt a vigiliát. 

Ajtótokra varázs-jelet vetek. 

Leborított lámpámat: lelkemet 

Ajtóitok előtt meghordozom, 

Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek, 

S magam módján talán imádkozom: 

Aludjatok, szépet álmodjatok. 

Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen, 

A lány lássa meg első kedvesét, 

Az öregek hadd kalandozzanak 

Emlékeik honában szerteszét. 

A férfi lássa célnál önmagát. 

Jó éjszakát, jó éjszakát. 

* Wass Albert *

Ha most elalszol

Ha most elalszol, repülj egy világba 

az álom szárnyát szélesre kitárva 

suhanj a széllel az éjszakai égen, 

s a csillagokat kerülgesd ki szépen. 

Suhanj úgy mint még soha, repülj 

boldogan, s mindennek örülj, 

mi szemed elé tárul az éjszakai tájban, 

de pihenj egy kicsit a hold karjában. 

Az ezüstös fénybe öltözött fák 

boldogan intenek, s ki éjszaka lát 

mindenki örömmel köszönt téged, 

s csodálják reptedet, s már érzed 

a boldog röpködés minden örömét, 

mert ez az álom egy csoda lét, 

s most én is repülni megyek, 

az éj minden szépsége legyen veled! 

*Ismeretlen szerző*

Béke a lélekkel

 A lelki béke szilárd nyugalom,
de nem kérést elutasító unalom;
fegyelem, mely enged, s elfogad,
sosem fél, nem remél, csak ad.

A lelki béke tevékeny erő,
nem eltipró, hanem felemelő;
táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,
maga alá gyűri a szenvedélyt.

A lelki béke féltő hatalom,
nem másokat lebíró akarom;
szelíd, finom, végtelenül kegyes,
meghajolva előtte, legyőzheted.

A lelki béke feltörő tudás,
befogadás, semmit nem tagadás;
mélység és magasság között feszül,
általa minden összhangba kerül.

A lelki béke értő szeretet,
hatása békíti ki az ellentéteket;
pont, mely körül belső világod forog,
melyet elérve önvalód láthatod
*Varga Margit*

Szeretem én nagyon

 Szeretem én nagyon
A bárányfelhőket,
Csendes alkonyaton
El-elnézem őket,
Ahogy legelésznek
Mezején az égnek.

Mikor a nap hunytát
Siratja a harmat,
Terelgeti őket
Friss, fürge fuvalmak
Le a szemhatárba,
A kerek karámba.

Lassan ezüstgyapjuk
Violásra válik,
Néha egy-egy villám
Közibük cikázik,
Mintha ostor volna,
Sugarakból fonva.

Mire besötétül,
Elalusznak szépen,
Álmuk a hű pásztor
Virrasztja az égen:
Teli hold világa,
Aranyos subába.
*Móra Ferenc*

Imádkozom egy szebb világért

  Imádkozom egy szebb világért,
amit a gondolat teremt.
A fénylő Napom sugaráért,
fénye járja be lelkemet.
Imádkozom teérted, s értem,
legyen itt végre szebb világ!
Váljak jobbá, mint eddig éltem!
Ezért mondok egy szép imát.

Tengernyi ember él e földön,
s élhetnénk mind, mind boldogan.
Ne legyen létünk puszta börtön,
szabaddá váljunk oly sokan.
Mit is jelent szabaddá lenni?
Ne tartson féken félelem!
Akarjunk újra naggyá lenni,
lépj be a fénybe énvelem!

Imádkozom. Nem harcba hívlak!
Jövőnk másképp is élhető.
A virágok könnyedén nyílnak,
figyeld meg, s lám megérthető.
Nincs helye itt erőlködésnek,
felejtsd hát minden gondodat!
Örülj tavasznak, ébredésnek,
s váltsd most valóra álmodat.

Tiéd a gondolat hatalma,
ha uralod, csak jót teremt.
Lehúz a gyengék aggodalma,
emeld hát fel tekinteted!
Nem elég csak a jóra vágyni,
tudnod kell azt, hogy létezik.
Lélekben kell világot látni,
lelked a szépre éhezik.

Szeretet magját szórd a szélbe,
szívek "földjébe" vesd csak el!
Mosolyt önts éltető vízébe,
s öröm legyen, mikor kikel!
Arcon mosoly, a szívben béke,
- legyen zászlónk és címerünk!
Testünk és lelkünk egészsége,
váljon teljessé így velünk!

Imádkozom az Istenemhez,
és hozzád is, mert benned él!
Imádkozz, ezzel jót teremthetsz,
hogy mától boldogabb legyél.
Mosolyt vigyél a csüggedőknek,
gyógyíts meg fájó lelkeket!
S ha téged is imába szőnek,
együtt örülök majd veled.

*Aranyosi Ervin*

Est

 Oly jó az esti órák fénye,
a csillagos égre nézve.
S oly jó a fáradtságnak leple,
mely óvva lep be.

S oly szép a hold iramló árnya,
mely telten sugárzik az éjhomályba,
s a vidáman éneklő lég,
mit oly régóta vártam én.

Köszönt engem az ágy, s a párna,
nyugovóra kéne térni mára,
s ha szemem pillái egymáshoz érnek,
hálaszót éneklek én az éjnek,
megfordulok, s álmodom,
egy más világba távozom,
s ha majd helyet cserél a hold, s a nap,
meglátod vidám lesz a holnap.
*Thándor Márk*

Krisztusra várunk

Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap.

Némák a titkok, nem válaszolnak.
Rejtő ködükbe szemünk nem láthat.
De elültetjük kis almafánkat,
Bízva, hogy kihajt,
Gyümölcsöt terem,
Titok a jövő.
Sürget a jelen.

Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap.
Némák a titkok, nem válaszolnak.
De a ma int, hogy híven szolgáljunk,
Mert tudjuk, ki jön:
Krisztusra várunk!

Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,
Munkánkban leljen, ne resten, tétlen!
Testvérek terhét vállalja vállunk!
Mert tudjuk, ki jön:
Krisztusra várunk!

* Túrmezei Erzsébet *

Epilógus

 Az életet már megjártam.

Többnyire csak gyalog jártam,

Gyalog bizon'...

Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,

Fényes tengelyt, cifra bakot:

S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,

Hetyke úrral, cifra nővel:

Hogy' áll orra

Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral

Találkoztam s bevert sárral:

Nem pöröltem, -

Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott,

Egy kis virág nekem nyitott:

Azt leszedve,

Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;

Nem azt adott, amit vártam:

Néha többet,

Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,

S több a hír-név, mint az érdem:

Nagyravágyva,

Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -

Tudom, boldognak is vélnek:

S boldogságot

Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely

Fölemészt: az örök kétely;

S pályám bére

Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!...

Mily kevés, amit beválték

Félbe'-szerbe'

S hány reményem hagyott cserbe'!...

Az életet már megjártam;

Mit szivembe vágyva zártam,

Azt nem hozta,

Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,

Melyben a dal megfoganhat,

Kértem kérve:

S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,

Hova múzsám el-elvárnám,

Mely sajátom;

Benne én és kis családom.

Munkás, vidám öregséget,

Hol, mit kezdtem, abban véget...

Ennyi volt csak;

S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:

Egy nyugalom vár, a végső:

Mert hogy' szálljon,

Bár kalitja már kinyitva,

Rab madár is, szegett szárnyon? 

Arany János

Hajnali ébredés

Friss hajnali ébredés,
Puha szellőrezdülés,
Virágillat, madár ének,
Téged köszönt, .... Téged éltet!
Minden hangja Érted szól!
- Azért hallod .... valahol ?

* Gámentzy Eduárd *

Pajkos hajnal

Hajnal fonja csillámhaját, 

Rám fésülte fénysugarát. 

Ezüsttincse fényét szórja, 

Orrom hegyét csiklandozza. 

Kávéscsészém szélén csillan, 

Pajkos, játszik - majd elillan. 

Előbb itt ült, most már inal, 

Harmatcseppes csókjaival.

 *  Horváth Piroska *

Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva

Tarlott gallyon, barnás levél alatt.

Sápadt falombok halovány árnyéka

Remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.

A fán már útrakészült száz madár.

És mind nekem csacsogta búcsúzóra,

Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,

És csillagkönnyel lett tele az ég.

Azon az éjen álmok látogattak,

Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,

Mégis egész tündérország befért.

- És álmodtam merész, nagy boldogságrul,

Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égi szépet

És mindig fájó szívvel ébredék.

Elég! Álmodni nem akarok többet,

Se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel

És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.

Jöhetne már maga a boldogság is,

Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.
*Kaffka Margit*