Ima a gyermekeimért

 Imára kulcsolom most a két kezem,
Elmondom a vágyam ,drága istenem....
Nem kincset szeretnék ,nem is gazdagságot.
Nem is magam miatt mondok imádságot.
Gyermekeim sorsáért ,aggódom nagyon,
az ő boldogságuk többet ér mint egy vagyon.
Küldj nekik hitet a nehéz napokra,
gondolatokat ,amik a gondokat megoldja.
Adj nekik reményt,hogy bízni tudjanak,
erőt,egészséget,hogy el ne bukjanak.
Unokáim ,tisztességgel nevelhessék,
Munkájuk gyümölcsét el ne veszítsék.
Imádságaikat ne mondják hiába,
Vigyázz rájuk istenem..Rájuk s a családra...
* Ismeretlen *

Amikor a Földön

Amikor a földön
gyermekek zokognak,
az ég angyalkái
mind elszomorodnak.
Vidám kacajuknak
megszegül a szárnya,
felhőt borítanak
az ég ablakára,
bánatos szemükből
könnyek harmatoznak,
amikor a földön
gyermekek zokognak.

Amikor a földön
gyermekek nevetnek,
nagy az öröm kéklő
mezején a mennynek.
Jókedvű angyalkák
le-lekukucskálnak,
fellegek nyílásán
csókokat dobálnak,
szivárványszalagból
csokrot kötögetnek,
amikor a földön
gyermekek nevetnek. 

* Móra Ferenc *

Fohász az unokákért

Elvarázsolt meseország a miénk,

itt kell élnünk, nem szóródhatunk mi szét!
Futótűzként pusztítottak századok,
bús kis fejünkre hagyva gyalázatot!

De majd szép lesz, újra szép lesz higgy nekem!
Ez a század jót is hozhat kedvesem!
Azért mert az unokáknak élni kell!
Feladatuk, szebb jövőért lépni kell!

Nem jöhet már soha többé háború,
kis életük nem lehet ily' szomorú!
Megküzdenek minden nap az életért,
Óh' istenem, küldjél nekik szép reményt!

Reményt, hogy az életük csak szebb lehet,
ne feledjék el az anyanyelvüket!
Elvarázsolt meseország hazájuk,
boldogság is csak itt várhasson rájuk!

Ne kelljen a hazájukat elhagyni!
Életüket hadd tudják itt folytatni!
Diplomával kezükben, mely hatalom!
Dolgozhasson, hazájában maradjon!

Itt kell élni, mert magyarnak születtek!
Itt élnek a rokonaik, testvérek!
Itt találjon megélhetést, szépséget,
kicsi hazánk, szeretnek ők tégedet!

Óh' istenem nézz le rájuk, teheted!
Segítsd őket, ez legyen most szereped!
Kívánj nekik szerencsét a mennyekből!
Itt szedjenek virágot a kertedből!

Hiszem, hogy e szép hazában élhetnek
szeretetben, békességben léteznek!
Óh' istenem, vigyázz rájuk féltsd őket,
mi majd elmegyünk, segítsd az élőket!

Látlak téged, felhők közül figyelsz ránk,
fohászunkat meghallgatva ügyelsz rá,
unokáink élete csak szebb lehet,
adjál nekik munkát, finom kenyeret!

Teljesítsd a feladatot, megnézem!
Visszajövök, számon kérlek, kérdezem!
Küldtél rájuk víg esztendőt kedvesen?
Feladatod teljesítve! Szeretem!
* Siktár Éva *

Üres ház

Üres a ház, üres a fészek,
Magam elé szomorún nézek.
Itt egy szoba, ott más bezárva,
Elnémult, el, az édes lárma.

Hol tegnap még gyermekhang csengett,
Hogy szokjam meg a szörnyű csendet?
Temetőnél némább a házunk,
Lobog a tűz, s haj! mégis fázunk.

Vigasztalgat jó nagyanyóka:
Ne búsuljon már, nagyapóka.
Ez a világnak sorja, rendje:
A gyermekek elhagynak rendre.

Ősszel elszállnak vándormadárként,
De visszaszállnak ők apránként,
Egyik tavaszra, másik nyárra,
S megújul az édes lárma.

Könnybe borul szemem, de látom,
Hol van az én legjobb barátom.
Jó nagyanyó titkolja, rejti,
Maga búját értem felejti.

És indulunk kart karba fonva,
Ki a kertbe, lassan osonva.
Tekintünk jobbra, tekintünk balra:
Nincs-e gyermek erre vagy arra.

Lelkünk gyermekként képzelődik:
Hátha, hátha erre vetődik
A sok közül bár két babácska:
Hankica meg a Maricácska.

Balga remény s felvidít mégis,
Mosolyg nagyanyó, mosolygok én is.
S megtérve, lám, meleg a házunk,
A tűz nem ég már, mégse fázunk.

* Benedek Elek *

Fiamnak

Hála Isten! este van megin’.

Mával is fogyott a földi kín.

Bent magános, árva gyertya ég:

Kívül leskelődik a sötét.

Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?

Vetve ágyad puha-melegen:

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Látod, én szegény költő vagyok:

Örökül hát nem sokat hagyok;

Legföljebb mocsoktalan nevet:

A tömegnél hitvány érdemet.

Ártatlan szived tavaszkertében

A vallást ezért öntözgetem.

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Mert szegénynek drága kincs a hit.

Tűrni és remélni megtanit:

S néki, míg a sír rá nem lehell,

Mindig tűrni és remélni kell!

Oh, ha bennem is, mint egykor, épen

Élne a hit, vigaszul nekem!...

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd ha játszótársaid közül

Munka hí el - úgy lehet, korán -

S idegennek szolgálsz eszközül,

Ki talán szeret... de mostohán:

Balzsamúl a hit malasztja légyen

Az elrejtett néma könnyeken.

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd, ha látod, érzed a nyomort,

Melyet a becsület válla hord;

Megtiporva az erényt, az észt,

Míg a vétek irigységre készt

S a butának sorsa földi éden:

Álljon a vallás a mérlegen.

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

És, ha felnövén, tapasztalod,

Hogy apáid földje nem honod

S a bölcsőd s koporsód közti ür

Századoknak szolgált mesgyeül:

Lelj vigasztalást a szent igében:

„Bujdosunk e földi téreken.”

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!

S benne az erény diadalát:

Mert különben sorsod és e föld

Isten ellen zúgolódni költ. -

Járj örömmel álmaid egében,

Útravalód e csókom legyen:

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem!

Arany János (1850)

Amikor gyermek - amikor öreg

Amikor kicsi voltál, még tanítgattak téged,
hogy felkészülten érjen a nagy próba, az élet!
Megmutatták, hogyan kell evőeszközzel enni,
bekötni cipőfűzőt, hogy könnyebb legyen menni.
Begombolni ruhádat, s hogyan használd a WC-t.
Hogyan kell átugorni az akadályok lécét.
Mit tegyél önmagaddal, hogy másoknak is tetsszen,
hogyan mosakodj, öltözz - hogy átmenj majd a "teszten".
Tanítva tettél szert az erkölcsre, tudásra:
- hogyan nézz önmagadra, miképpen gondolj másra!
Legyen egy csepp esélyed a boldogságra lelni,
az "elváró" nagy világnak könnyen megfelelni.

Apró, piciny gyermekből, komoly felnőtté váltál,
s ha jól alakult sorsod, már saját lábra álltál.
Ám akik tanítottak az életre, a jóra,
azok felett is elszállt jó néhány nap, és óra.
Az idő szállt felettük, és idősebbé lettek,
és olyanokká válnak, mint mikor megszülettek.
Lám most meg kell tanulnod megértőbb lénynek lenni,
mert ügyetlenül fognak remegő kézzel enni.
Bekötni cipőfűzőt, vagy felöltözni szépen.
Makacsok már a tárgyak az ősz ember kezében.
Lelassul minden lépés, az egyensúllyal baj van,
segítsd hát két karoddal, légy támaszuk a bajban.

Emlékszel, mikor téged megtanítottak járni,
a lassú tipegésed volt türelmük kivárni.
Te is lassan fejlődtél, ők lassan öregednek,
lelked táplálja lángját a vénülő szíveknek!
Legyél nyitott, kitartó, szereteted segítsen,
engedd - odaadásod - vén szívet melegítsen.
Látod, a kedvességért, a hála ég szemükben.
Te voltál álmuk, céljuk az egész életükben.
Te érted küzdöttek, mindig érted álmodoztak,
ha a szükség hozta nehéz áldozatot hoztak.
Ám már megfáradtak, nem működik úgy a testük,
amíg teheted önként maradj mindig mellettük.

2012. július 11.Aranyosi Ervin

Csak addig menj haza

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

 Forrás:http://magyarcsalad.ning.com/profiles/blogs/csak-addig-menj-haza

A kép Holányi Julianna festménye: Falusi nyár