Áldás

Megadatott még úgy szeretnem,
ahogy még sosem szerettem,
hogy kitárom az ablakot,
és látom hogy a nap ragyog.
Hogy bedől a fény a szobámba,
A szemembe, szívembe, számba,
és én magam is ragyogok.
Megadatott.
Szikrázik, száguld rejtekem
lopódzik be a naplemente,
mielőtt lebukik a nap,
arany sisakban lássalak.
Téged, akit még úgy szeretnem
megadatott, ahogy nem szerettem
senkit se, talán csak Istent,
ki benned végül is fölismert:
hogy fény vagyok, hogy szép vagyok,
s övé vagyok...

❈Gyurkovics Tibor ❈

Bokraink közt

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére –
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom – aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

* Szergej Jeszenyin *

Szeretlek kedvesem

Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kivűled rám nézve
Nincs élet, nincs világ,
Te szövődöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szivemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsőségrül érted
S megszereznék érted
Minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz,
Én is azt akarom,
Nincs az az áldozat,
Mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Egy személyben minden,
De mindened vagyok
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád,
Szeretőd, testvéred,
És egy személyben te
Vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom,
Szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szivemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!...
És ha mindezért jár
Díj avvagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Díjat te érdemled...
Mert tőled tanultam
Én e nagy szerelmet!
~ Petőfi Sándor ~

Debrecen, 1848. november

Befészkeltem magam

Befészkeltem magam szíved közepébe,
ott van a szerelem, az élet menedéke.
Rejts el engem benne, ne tudja meg senki,
hogy a világ legjobb embere engem tud
szeretni.​

* Kun Magdolna *

75.szonett

 Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek,
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg,
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet,
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet,
Arcod varázsa csordultig betölt,
S egy pillantásodért is sorvadok,
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam, s még kapok.
      Koldus-szegény királyi gazdagon,
      Részeg vagyok és mindig szomjazom.
* Shakespeare *
Szabó Lőrinc fordítása

A dal szárnyára veszlek

A dal szárnyára veszlek,

s elviszlek, kedvesem,
a Gangesz-parton a legszebb
ligetbe röpülsz velem.

Ott szelid holdsugárban
virágzó kert susog.
Rád, nővérükre várnak
a lenge lótuszok.

Ibolyák enyelegnek halkan,
fenn csillag gyúl magosan.
Mese csordul a rózsák ajkán,
rejtelmesen, illatosan.

A gazellák rád függesztve
szemüket, néznek komolyan,
és hallod, amint messze
morajlik a szent folyam.

Leheverünk a gyepre,
hol pálmák árnya ring,
s álmodjuk mindörökre
szerelmes álmaink.

* Henrich Heine *

Ha most elalszol

Ha most elalszol, repülj egy világba 

az álom szárnyát szélesre kitárva 

suhanj a széllel az éjszakai égen, 

s a csillagokat kerülgesd ki szépen. 

Suhanj úgy mint még soha, repülj 

boldogan, s mindennek örülj, 

mi szemed elé tárul az éjszakai tájban, 

de pihenj egy kicsit a hold karjában. 

Az ezüstös fénybe öltözött fák 

boldogan intenek, s ki éjszaka lát 

mindenki örömmel köszönt téged, 

s csodálják reptedet, s már érzed 

a boldog röpködés minden örömét, 

mert ez az álom egy csoda lét, 

s most én is repülni megyek, 

az éj minden szépsége legyen veled! 

*Ismeretlen szerző*

A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár; 

rád gondolok, forrás vizét ha festi 

a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az útakat; 

s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!
*Wolfgang Goethe*

Fordította: Szabó Lőrinc