Ima a beteg édesanyáért

Kezem' imára kulcsolom

A Te neved van ajkamon,
Oh, jó Atyám!
Buzgón Hozzád fohászkodom:
Tekints le rám!
Téged dicsér egész világ,
Te hozzád küld buzgó imát
Mind aki él:
Ember, állat, fű, fa, virág
Tőled remél.
Oh, nézz reám, tekints reám.
Gyógyítsd meg édes jó anyám',
A szenvedőt!
Hallgasd meg buzgó, hő imám',
Oh, tartsd meg őt!
Benedek Elek

Könyörgés

Add, hogy ne azt kérjem, védj meg a veszélytől,
hanem azt, hogy félelem nélkül nézzek szembe vele.
Add, hogy ne azt kérjem, ments meg a fájdalomtól,
hanem, hogy olyan szívet adj nekem, ami legyőzi azt.
Add, hogy az élet csatamezején ne szövetségeseket keressek,
hanem a saját magam erejét.
Add, hogy félelmemben és aggodalmamban ne segítség után sikoltsak,
hanem reméljem, hogy lesz elég türelmem várni, amíg eljön szabadulásom.
Add, hogy ne legyek az a gyáva, aki a kegyelmet
csak a sikerben ismeri fel,
De hadd érezzem áldó kezedet, ha mégis elbukom."
~ Rabindranath Tagore ~

Könyörgés a Szűzanyához

Szűz szülője Istennek, 

engedd, hogy tied legyek. 

Tied élet s halálban,

 tied jó és balsorsban, 

tied küzdve, szenvedve,

 tied most és örökre.

 Szűz szülője Istennek, 

engedd, hogy tied legyek. 

Anyám, benned bízom és remélek, 

Anyám, teutánad epedek. 

Anyám, te jóságos, kegyelmezz, 

Anyám, te hatalmas védelmezz. 

Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni! 

Anyám, ó jöjj segíts szenvedni! 

Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! 

Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! 

Akarsz is segíteni, ó irgalmas! 

Kell is segítened, ó hűséges! 

Fogsz is segíteni, ó kegyelmes!
Anyám, te vagy a kegyelmek anyja, 

Szomorúak vigasztalója, 

Bűnösök oltalmazója és menedéke, 

Föld reménye s mennyek ékessége! 

Ki kérte még segítségedet hasztalanul? 

Ki távozott tőled meghallgatatlanul? 

Azért bizton mondom minden szenvedésben: 

Mária mindig segít, minden időben. 

Biztosan állítom életben s halálban: 

Mária mindig segít, minden balsorsban.

 Azért hiszem s meghalok ezen hitemben, 

hogy veled leszek ó Anyám, fönn az égben. 

Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek. Amen.

Fohász az unokákért

Elvarázsolt meseország a miénk,

itt kell élnünk, nem szóródhatunk mi szét!
Futótűzként pusztítottak századok,
bús kis fejünkre hagyva gyalázatot!

De majd szép lesz, újra szép lesz higgy nekem!
Ez a század jót is hozhat kedvesem!
Azért mert az unokáknak élni kell!
Feladatuk, szebb jövőért lépni kell!

Nem jöhet már soha többé háború,
kis életük nem lehet ily' szomorú!
Megküzdenek minden nap az életért,
Óh' istenem, küldjél nekik szép reményt!

Reményt, hogy az életük csak szebb lehet,
ne feledjék el az anyanyelvüket!
Elvarázsolt meseország hazájuk,
boldogság is csak itt várhasson rájuk!

Ne kelljen a hazájukat elhagyni!
Életüket hadd tudják itt folytatni!
Diplomával kezükben, mely hatalom!
Dolgozhasson, hazájában maradjon!

Itt kell élni, mert magyarnak születtek!
Itt élnek a rokonaik, testvérek!
Itt találjon megélhetést, szépséget,
kicsi hazánk, szeretnek ők tégedet!

Óh' istenem nézz le rájuk, teheted!
Segítsd őket, ez legyen most szereped!
Kívánj nekik szerencsét a mennyekből!
Itt szedjenek virágot a kertedből!

Hiszem, hogy e szép hazában élhetnek
szeretetben, békességben léteznek!
Óh' istenem, vigyázz rájuk féltsd őket,
mi majd elmegyünk, segítsd az élőket!

Látlak téged, felhők közül figyelsz ránk,
fohászunkat meghallgatva ügyelsz rá,
unokáink élete csak szebb lehet,
adjál nekik munkát, finom kenyeret!

Teljesítsd a feladatot, megnézem!
Visszajövök, számon kérlek, kérdezem!
Küldtél rájuk víg esztendőt kedvesen?
Feladatod teljesítve! Szeretem!
* Siktár Éva *

Adj erőt!

Csak annyi erőt adj nekem,

Annyi erőt adj, Istenem,

Bírjam az élet terheit...!

- Tedd rám áldóan kezeid!

Vigyem a súlyt, a terheket,

Ahogy vitted keresztedet!

Láthassam szépnek, ami szép,

A magban azt, mi benn a lét...

Lássam a napnak sugarát,

S azt, ahogy nyílik a virág.

Lássam a folyón a hidat

- Mely összeköti a partokat...!

Csak annyi erőt adj nekem,

Annyi erőt adj, Istenem,

Lássam a fán a levelet,

- Rajta az Égi Üzenet!

Lássam a lombot, s a hegyet

Ne takarják a fellegek...!

S az utamból - mi vissza van -,

Veled járjam, ne egymagam!

Még annyi erőt adj nekem,

Annyi erőt adj, Istenem,

Engedj Érted élnem s halnom...!

- Te vagy minden gondolatom!

Most csak Érted, neked élek!

Most Tiéd e szív, e lélek!

S ha majd egyszer erőm elfogy,

Kérlek, engedj fel magadhoz!

Amen

* Feinek György *

Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat.
* Csukás István *

Húsvéti ima

Uram adj nekem kitartást a mindennapokhoz,

ne érezzem, bárkinél is kevesebb vagyok,

mert egyedül már nincs erőm a sorssal küzdenem,

kell, hogy védj és óvj, ha lelkem védtelen.

Sok időt megéltem, sok könnyet hullattam,

de bátran elviseltem, ha alulmaradtam,

mert volt hozzá akarat és kellő méltóság,

hogy hinni tudjam azt, több vagyok, mint más.

Sokszor szembenéztem a világ erejével,

akkor is, ha arcul csapott élet-tenyerével,

mert hittem, ha mellettem állsz minden bírható,

és nem lesz olyan veszély, mely át nem hágható.

Hozzád fohászkodom Uram, ahogy eddig mindig,

ne hagyj el, ha létem bűn-lángokban izzik,

te legyél majd, ki felemel egyszer,

hogy magasabbra szárnyalhassak.

mint a többi ember,

s te legyél majd az is, ki otthonába fogad,

ha elgyengült testemre súlyos kereszt szakad,

mert általad válunk azzá, akik voltunk,

azok a test nélküli lelkek,

kiket hozzád fűz a sorsunk.

* Kun Magdolna *

Gyengék imája

 Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, főre, szétmálló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyem szőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz
csak gyönge, nagyon gyönge.

 *Dsida Jenő*

Csak vezess, Uram

 Csak vezess, Uram végig és fogd kezem,
Míg boldogan a célhoz elérkezem,
Mert nélküled az én erőm oly kevés,
De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, 
Tedd örömben és bánatban csöndessé,
Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked,
Ki szemlehunyva téged híven követ.

  Ha gyarlóságom meg nem is érzené
A vak homályból te mutatsz ég felé,
 Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem,
Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Ref.egyházi ének(Hausmann Júlia, 1826-1901)

Ima a gyermekekért

 

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek.

*Szabó Lőrinc*

Imádkozom egy szebb világért

  Imádkozom egy szebb világért,
amit a gondolat teremt.
A fénylő Napom sugaráért,
fénye járja be lelkemet.
Imádkozom teérted, s értem,
legyen itt végre szebb világ!
Váljak jobbá, mint eddig éltem!
Ezért mondok egy szép imát.

Tengernyi ember él e földön,
s élhetnénk mind, mind boldogan.
Ne legyen létünk puszta börtön,
szabaddá váljunk oly sokan.
Mit is jelent szabaddá lenni?
Ne tartson féken félelem!
Akarjunk újra naggyá lenni,
lépj be a fénybe énvelem!

Imádkozom. Nem harcba hívlak!
Jövőnk másképp is élhető.
A virágok könnyedén nyílnak,
figyeld meg, s lám megérthető.
Nincs helye itt erőlködésnek,
felejtsd hát minden gondodat!
Örülj tavasznak, ébredésnek,
s váltsd most valóra álmodat.

Tiéd a gondolat hatalma,
ha uralod, csak jót teremt.
Lehúz a gyengék aggodalma,
emeld hát fel tekinteted!
Nem elég csak a jóra vágyni,
tudnod kell azt, hogy létezik.
Lélekben kell világot látni,
lelked a szépre éhezik.

Szeretet magját szórd a szélbe,
szívek "földjébe" vesd csak el!
Mosolyt önts éltető vízébe,
s öröm legyen, mikor kikel!
Arcon mosoly, a szívben béke,
- legyen zászlónk és címerünk!
Testünk és lelkünk egészsége,
váljon teljessé így velünk!

Imádkozom az Istenemhez,
és hozzád is, mert benned él!
Imádkozz, ezzel jót teremthetsz,
hogy mától boldogabb legyél.
Mosolyt vigyél a csüggedőknek,
gyógyíts meg fájó lelkeket!
S ha téged is imába szőnek,
együtt örülök majd veled.

*Aranyosi Ervin*

Esti fohász

Immár a nap leáldozott,
Teremtőnk, kérünk tégedet:
Légy kegyes, és maradj velünk,
Őrizzed, óvjad népedet!

Álmodjék rólad a szívünk,
Álmunkban is te légy velünk,
Téged dicsérjen énekünk,
Midőn új napra ébredünk!

Adj nekünk üdvös életet,
Szítsd fel a szív fáradt tüzét,
A ránk törő rút éjhomályt
Világosságod rontsa szét!

Kérünk, hatalmas jó Atyánk,
Úr Jézus Krisztus érdemén,
Ki Szentlélekkel és veled
Uralkodik, s örökké él.

Reggeli imádság

Jó Istenem, felébredtem,
Te örködtél én felettem.
Köszönöm, hogy megtartottál,
Hogy felettem virrasztottál.

Óvj meg ma is szent kezeddel,
Szent kezedből ne eressz el!
Vedd oda mind, aki szeret,
Oh, hallgasd meg kérésemet!

Uram! Tégy engem a Te békéd eszközévé

Uram!
Tégy engem a Te békéd eszközévé,
Hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,
Ahol sérelem, oda megbocsájtást,
Ahol széthúzás, oda egyetértést,
Ahol tévedés, oda igazságot,
Ahol kétség, oda hitet,
Ahol kétségbeesés, oda reményt,
Ahol sötétség, oda világosságot,
Ahol szomorúság, oda örömet.
Hogy ne vigaszt keressek,
Hanem vigasztaljak,
Hogy ne megértést keressek,
Hanem másokat értsek meg,
Hogy ne engem szeressenek,
Hanem szeretetet nyújtsak.
Mert amikor adunk, akkor kapunk,
mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot,
mikor meghalunk, születünk meg az örökkévalóságra! Ámen.
*Assisi Szent Ferenc*

Istenke, vedd térdedre édesanyámat

 Istenke, vedd térdedre édesanyámat,

ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat! 

*Csukás István*

Ne add fel..

  Mikor a fájdalom és a kín felordít,

és az ég minden vihart ellened fordít,
mikor az útszéli faág arcodba csap,
és pokoli démonok tépik a hajad…
Mikor a reménytelenség leghűbb társad,
s nem jön a megváltás, hiába is vártad,
mikor a puszta lét is már csak büntetés,
mert hasztalan volt a hit, és a tüntetés…
Mikor azt hiszed, utadat végigjártad,
s remegő kezekkel vésed a fejfádat,
mert az erődet már fogyatkozni érzed,
és az elmúlás rozsdája marja vérted…

Mikor azt hinnéd, eljött az utolsó nap,
s fájó búcsúztatódra készül már a pap,
mikor már nincs erőd küzdeni az árral,
és úgy döntenél, elmész ezzel a nyárral… 

Akkor gondolj azokra, kik hazavárnak,
és lágy mosolyodban egy világot látnak…
Gondolj azokra, kik igazán szeretnek,
akik veled együtt sírnak, és nevetnek…
Gondolj azokra, akiknek szívében élsz,
és gyengéden fogják a kezedet, ha félsz…
Gondolj azokra, kik érzik, mit te érzel,
s gyógyfűvel takarják sebeid, ha vérzel…
Gondolj azokra, kiknek a szavad áldás,
akiknek melletted lenni egy megváltás…

Mikor azt éreznéd, leomlott az erőd,
akkor meríts belőlük magadnak erőt!
Amikor a reményed meghalni látszik,
és lelked a kialudt tűz mellett fázik,
szeretet-hasábot tesznek a parázsra,
nem is kell túl sokat várnod e varázsra.
Ha félsz az éjszaka baljós hangjaitól,
zenét csalnak elő lelkük lantjaiból,
hogy elűzzék a félelmetes árnyakat,
melyek kiölnék belőled a vágyakat.
És mikor hited porrá zúzná az élet,
festenek tenéked egy gyönyörű képet!
Miattuk, általuk érdemes tán hinni,
reményed, álmaid velük tovább vinni!
Ha másért nem, miattuk érdemes élni,
és Istentől imádban új csodát kérni!

Ne add hát fel, míg van, kinek hiányoznál,
míg van egy fül, mi hallja, ha kiáltoznál!

* Jeep C.King *

Mindörökké

Lelkembe látó én Istenem,

Bocsásd meg minden bűnöm nekem.
Változtasd lelkem hófehérre,
Hogy ne legyen rajta az éltem vétke.

A Földön élőknek békét kérek!
A hajléktalanoknak menedéket!
És add meg Uram, hogy minden gazdag
Örüljön annak, hogyha adhat!
Legyen az ember százszor áldott,
Ha lelke mélyén már jóra váltott!
Járja át szívét a szeretet fénye,
Ez legyen lénye szent igénye!

Gazdagabb legyek, ha mindezt látom:
Legyen a jószándék az én világom.
Ha lehetne kérném, Uram az Égben!
Tisztuljon lelkem a földi létben.
Nem nagy vagyont, de kincset kérek,
Amitől gyógyul a sebzett lélek!
Jöjjön el végre a világ-béke!

Kéréseimnek se' vége, se' hossza,
Szívemmel hiszem, a jövő meghozza!
Istenem add, hogy csodaképpen,
Így ragyogjon el a jövő létben!
Tedd nemessé az emberi lelket!
Legyen ez Istenem a jövő kezdet!
Az ember szívébe türelmet kérek,
Hogy helye legyen az égi fénynek!

Ha mindezt megadod Jóságos Isten!
Megváltozhat a Földön, majd minden!
Oldozd fel Atyám az Éva-vétket!
És akkor a jóság csak hitet éltet!
Így lesz az élet, mit nekünk adtál,
Egy szorgos, gazdag mézes kaptár!
Az emberiség a földi térben,
Pontos lesz majd, mint csillag az égen.

Ámen

Forrás:http://angyalforras.hu/Versek--Imak/

Föld és ég gyermekei (dalszöveg)

 Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
Segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!

Adj reményt a férfinak, kit a sors már megpróbált,
és sok év után most kenyerét félti, úgy érzi, nincs tovább!
Mit tegyen, aki fiatal, túl van minden iskolán ?
Családot, otthont, jövőt tervezne, támaszt, mondd, hol talál ?

A magasból nézz le ránk! Hagyd most a megváltó szent igét!
Ki nehezen él és fél a holnaptól, annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség!
Ó, nézz le ránk! Hagyd most a szent igét!
Ki nehezen él és fél a holnaptól, annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség!

Isten! Óvd a gyermeket, ki ártatlan, tiszta még!
Körötte csalás, hazugság, önzés. Mindebből mit sem ért.
Kísérje útján a szeretet! Legyen értelme, hogy él!
Vétkeinkért ne bűnhődjön, neki még adj esélyt!

A magasból nézz le ránk! Hagyd most a megváltó szent igét!
Ki nehezen él és fél a holnaptól, annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség!
Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
Segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!

Szövegíró:Miklós Tíbor