Tücsökzene messzire száll, karmester még szusszal bírja,
napkorongja emelkedik, látszik arcán hajnal pírja.
Pacsirtánk is dalra fakadt, lágy trillája égig szökken,
ébred már a kertünk népe, hársfánk bólint üdezölden.
Szalutál a nap a holdnak, elbúcsúztat édes álmot,
összehajtja sötét vásznát, terít tájra fénypalástot.
Harmat csillan rózsakelyhen, szitakötőnk kortyol nagyot,
rózsavíztől frissen reppen, majdhogy eléri a napot.
Fáradt róka oson csendben, rókalyukban majd meglapul,
zsákmányt cipelt a fiaknak, reggelire, gondtalanul.
Verébéknél is früstök van, csiripel a fészekalja,
virgonc macska némán figyel, szemet mereszt, száját nyalja.
Madárdal zeng, kontráz kakas, kukorékol, amíg bírja,
szemétdombon egyedül volt, nem így van már, visszasírja.
Öreg tacskónk vakkant néha, alig bújik ki a házból,
már a macska sem érdekli, kicsit járkál, megszokásból.
Szüleim is talpon vannak, kannából a víz kicsordul,
macska inal, még vadászik, kiskertkapu megcsikordul.
Konyhakertben öntözgetnek, csillan vízcsepp csöpp palántán,
hajladozik minden friss, zöld, apró gyík fut kertbarázdán.
Imádom a nyári reggelt, méhzúgását, lepkék táncát,
pitypangfújó pajkos szellőt, pipacsfoltos búzatáblát.
Kis falunknak édes nyara, - nem így ébred városnépe,
benzingőzös, zajtól hangos paneltenger börtönébe!
* Horváth Piroska *
