Ne hagyd, hogy betegség leterítsen....

 Az idő tovaszáll, emlékek szépülnek,
egykor csodás percek kincstárba kerülnek.
Nem mozdul a lábad, nem visz már előre,
nincsen cél, ami várna, nem kapsz már erőre.
Úgy hiszed, az élet ennyi volt, s már vége.
Már nem is fohászkodsz, s nem nézel az égre...
Várod, mint megváltást eljövő halálod,
zűrös világunkban helyed nem találod.
Pedig már van időd! Végtelen, mint tenger,
s tudnál teremteni bűvös értelemmel.
Nem látsz túl magadon, csak bajodat látod,
ezzel béleled ki megszürkült világod.
Eszedbe nem jutna: - változtatni kéne!
- Nem csak "trottyos" vagyok, vén apó, vagy néne.
Ne hagyd kialudni lelked tiszta fényét,
vedd újra kezedbe a világ teremtését.
Világot teremtett a jó "öreg" Isten.
Ne hagyd, hogy betegség, hiány leterítsen.
Te is gyermeke vagy, teremtésre képes!
Járulj hozzá te is az új teremtéshez.

2012. május 27. Aranyosi Ervin

Ne add fel..

  Mikor a fájdalom és a kín felordít,

és az ég minden vihart ellened fordít,
mikor az útszéli faág arcodba csap,
és pokoli démonok tépik a hajad…
Mikor a reménytelenség leghűbb társad,
s nem jön a megváltás, hiába is vártad,
mikor a puszta lét is már csak büntetés,
mert hasztalan volt a hit, és a tüntetés…
Mikor azt hiszed, utadat végigjártad,
s remegő kezekkel vésed a fejfádat,
mert az erődet már fogyatkozni érzed,
és az elmúlás rozsdája marja vérted…

Mikor azt hinnéd, eljött az utolsó nap,
s fájó búcsúztatódra készül már a pap,
mikor már nincs erőd küzdeni az árral,
és úgy döntenél, elmész ezzel a nyárral… 

Akkor gondolj azokra, kik hazavárnak,
és lágy mosolyodban egy világot látnak…
Gondolj azokra, kik igazán szeretnek,
akik veled együtt sírnak, és nevetnek…
Gondolj azokra, akiknek szívében élsz,
és gyengéden fogják a kezedet, ha félsz…
Gondolj azokra, kik érzik, mit te érzel,
s gyógyfűvel takarják sebeid, ha vérzel…
Gondolj azokra, kiknek a szavad áldás,
akiknek melletted lenni egy megváltás…

Mikor azt éreznéd, leomlott az erőd,
akkor meríts belőlük magadnak erőt!
Amikor a reményed meghalni látszik,
és lelked a kialudt tűz mellett fázik,
szeretet-hasábot tesznek a parázsra,
nem is kell túl sokat várnod e varázsra.
Ha félsz az éjszaka baljós hangjaitól,
zenét csalnak elő lelkük lantjaiból,
hogy elűzzék a félelmetes árnyakat,
melyek kiölnék belőled a vágyakat.
És mikor hited porrá zúzná az élet,
festenek tenéked egy gyönyörű képet!
Miattuk, általuk érdemes tán hinni,
reményed, álmaid velük tovább vinni!
Ha másért nem, miattuk érdemes élni,
és Istentől imádban új csodát kérni!

Ne add hát fel, míg van, kinek hiányoznál,
míg van egy fül, mi hallja, ha kiáltoznál!

* Jeep C.King *

Kereszt

 

Uram,

a minap azt kérdeztem valakitől itt a héregi templomban,
hogy hogy van.
Azt válaszolta:
„Aki ide, az Isten házába el tud jönni,
és itt énekelni tud, az jól van.”
Add Uram, hogy ha már nem tudunk
eljönni ide, a Te házadba,
mert gyöngék vagyunk,
mert öregek vagyunk,
vagy mert húz a betegágy,
akkor is jól legyünk.
Add úgy élnünk,
hogy az otthonunk templom legyen,
hogy a kórházi kórterem templom legyen,
hogy az idősek otthonának szobája, folyosója, konyhája
templom legyen!
Add, hogy ne érezzük nyűgnek a keresztet,
amit Te adtál nekünk. Uram!
Mert a kereszt nem büntetés.
A kereszt: feladat.
A kereszt: életünk értelme.
Születésünkkor kapjuk,
s a veled való találkozáskor
tehetjük csak le.
Add, hogy akkor is majd mondhassuk:
„Aki ide, hozzád, haza tudott érkezni,
az jól van.
Köszönöm, Uram, a keresztemet.”

* Döbrentey Ildikó *

Igen, Atyám

 Igen, Atyám. Most már csak arra vágyom,
hogy amíg fekszem itt a betegágyon,
Te nagyon meg tudj növekedni bennem,
s taníts meg újra kisgyermekké lennem.

Könnyű keresztem hogyne hordanám,
Örömmel, békén. Igen, Atyám.

Igen, Atyám. Most már csak arra kérlek,
ne haragudj, hogy amiért fel nem érlek,
hogy amiért utaid homály borítja
és nem találom, hol a próbák nyitja,
nem tudja rögtön mondani a szám
örömmel, békén: Igen, Atyám.

Keresztülhúztad, amit én akartam.
Felfedted benne, amit eltakartam.
Minden erőmet szélbe szórtad széjjel.
Kerestem, – nincs már… betakart az éjjel.
Csak a hit égett fényt ragyogva rám:
Köszönöm néked… igen, Atyám.

Olyan jó gyenge, erőtlennek lenni.
Olyan jó magam egészen letenni.
Olyan jó tudni, hogy semmit se érek,
Semmit se bírok, gyarló földi féreg,
– kegyelem minden! Hogyne mondanám
hittel az áment: Igen, Atyám.

Igen, Atyám. Gyönge, erőtlen bárány,
pihenek most már jó pásztorom vállán,
s Ő szelíden visz az úton előre,
híves forrásra, kies legelőre.
S hála dalával telik meg a szám.
Köszönöm néked. Igen, Atyám.

Túrmezei Erzsébet