Testamentom

Figyelj, ha egyszer meghalok,
elfújok néhány csillagot, mint tortán a gyertyát,
hát csak ne sirassatok...
Figyelj, ha egyszer meghalok,
némák legyetek, s szótlanok, ha temettek,
ne földeljetek, s szóval ne méltassatok...
Figyelj, ha egyszer meghalok,
könnyek nélkül búcsúzzatok, ha ismertetek,
megértitek, ha nem, minek hazudjatok...
Figyelj, ha egyszer meghalok,
három edénybe rakjatok,
szétosztván az isteneim között.. gyermekeimnek adjatok...
Figyelj, ha egyszer meghalok, ők érteni fogják, mire gondolok,
és ott adnak a szélnek engem, ahol a leginkább boldogok...
Figyelj… ha egyszer meghalok, vidámak legyetek, s boldogok,
örvendjetek a tudásért, hogy én már jó helyen vagyok...
Figyelj, mert egyszer meghalok…
de most kellenek a szép napok...
A törődés, a tiszta gondolat, őszinte szeretet, társ-tudat…
mert a szívem még ...hallod?
Még eleven, még dobog, most kell, hogy szeress,
mert most még élek,
most örülök a virágnak, ha kapok...
most még… figyelsz rám?,
mert most még itt vagyok...

Az út felén túl

Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.

A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!

Móra Magda

Lassan az úton

Megyek az úton, szaladok
Előrefutok, megállok
Jönnek velem jó barátok
Szükségem van mind-mind rátok

Megyek az úton, fújja szél a hajam
Szívemben vagytok, sose vagyok magam
Magas hegy, avagy a mélység sóhaja
Együtt vagyunk, senki se mostoha!

Megfáradtam, lassul léptem
Elcsendesül, halkul szívem
Hosszú volt az utam eddig
Mégse kérdezem, "még meddig?"

Megyek az úton, fújja szél a hajam
Szívemben vagytok, sose vagyok magam
Magas hegy, avagy a mélység sóhaja
Együtt vagyunk, senki se mostoha!

Színes volt és tarka, mint rét
Havas, napos, olykor nagy tét
De ha mindig mosolyogtál
Nem tévedtél, nem bolyongtál

**  Timea Knebel **

A jó Isten szeret

A jó Isten szeret, – megteremtett téged,
s tudd, hogy nincs határa a szeretetének.
Ő, amit kérsz tőle, neked fogja adni,
s hidd el megérdemled! Akard elfogadni!
Ne kétkedj magadban, mert mindig azt teszed,
ami épp a legjobb, amit diktál eszed.
Lehet a döntésed, később majd megbánod,
tanulásra épül az egész világod.
Ám jó Atyád kegyes, s hibád megbocsátja,
imád meghallgatja és valóra váltja.
Figyelj, ha imádat Őhozzá intézed,
sose gondolj rosszra, mert abban lesz részed.
Mert hát jó az Isten, ha jót kérsz, Ő jót ad.
fogalmazd pontosan mondanivalódat!
Mert nincs távol tőled, – közelebb mint hinnéd,
ha el tudnád hinni, sokkal többre vinnéd.
Ám ne csak hidd, de tudd, istened benned él.
s nem vár el mást tőled, csak annyit, hogy legyél.
Nincs szükség postásra, ki közvetíti vágyad,
- ha úgy kényelmesebb, ne hagyd el az ágyad,
mikor napra ébredsz. Csendesítsd le elméd,
fordítsd Isten felé az elméd figyelmét!
Hallgass a szívedre, figyeld a légzésed,
éld meg valóságod, csodás létezésed!
Szólítsd meg Atyádat, – mint szerető gyermek,
- hallgassa imádat, mert jó, ha figyelnek,
- de Ő mindig ott van, mindent tud te rólad,
nem kell hát, hogy magad a sárba tiporjad.
Légy méltó partnere az új teremtésben,
a világot adta neked! Ezt tartsd észben!
Hogyan is imádkozz? Köszönd meg és tudjad,
egy vagy az istennel, kell hogy megtanuljad!
Fény vagy a fényéből, erő erejéből,
igaz szeretet vagy, az Ő szeretetéből!
Tudd és köszönd is meg, azt hogy egy vagy vele,
s ebbe az imába az is férjen bele:
köszönd meg a napot, sikert, boldogságot,
tiszta egészséged, szerető családod,
harmonikus léted, az élet csodáját,
a többi ember összes, tanító hibáját!
Imádban csak kérjél, nem kell könyörögni,
nem kell leborulni, térden csúszva nyögni.
Amit kérsz a tiéd, s Isten odaadja,
tiéd a világod bármelyik darabja!
Ha végére értél ennek az imádnak,
tedd azt, amit mások ilyenkor csinálnak,
ahogy a levelét elküldi az ember,
Mondd, hogy: – Legyen így most! – s küldd el szeretettel!
* Aranyosi Ervin *
A kép Aranyosi Ervin festménye
Forrás:Aranyosi Ervin versei

Add tovább!

Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság:
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább!
Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább!
Ne feledd a másik fájdalmát!
Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon.
Add tovább!
Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád,
Mely segít elűzni a másik bánatát,
Add tovább!
Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább!
Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád,
Ne tartsd meg csak magadnak,
Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább!

(E. Isenhour)

A régi kert

Szeretek itt olvasni, a kertben, a szőlőlugas alatt,
ahol a könyvre apró kerek fényfoltokat vet a nap -
mind titkos lencse fényköre titkos mikroszkóp alatt,
amelyben titkos porszemek szálló árnyai mozganak.

Itt csak egyszerű virágok vannak: árvácskavirág,
petúnia, muskátli, dáhlia és georginák,
és rózsa, rózsa! - A reggelnek még a zöld gyep örül,
a zöld gyep és a barna lóher az ágyások körül.

Nem tudok én már dalolni cifra mértéken, rimen,
csak ily hanyagon, mint ez a kert dalol, porosan, szeliden
ahonnan az utcára semmise néz, csak a jegenyeakác
sárga fejével; mert nagyobb szegény mint az emeletes ház. 
* Babits Mihály *

Forrás:Mandula blogja

Álomvilág

Mikor leszáll az est, s csendesül a város,
megnyugszik a test és lélek, a fájdalom is álmos.
Puha meleg takarónak lágy ölelő mélyén
Vár egy szebb világ, hol életemet élném.

Álmomban, egy más világban járok,
Hol elhagynak a kínzó valóság foszlányok.
Ott minden szebb és új mesékre várva,
Nem is emlékeztet a rideg valóságra.

Nincs többé fájdalom, keserűség s bánat
Új kapu nyílik meg, s a holnap ott künn várhat.
Várhatnak a viták, s aljas szurka piszkák
Bölcs álom takarja el, sajgó lelkünk piszkát.

Szunnyad a kevélység, gőgős páncéljában,
nem jut be e kapun, ki irigységtől sápadt.
Vadul dörömbölhet mind, ki békességtől félve,
Ostobán hiszi, hogy a gyűlölet felhághat az égre.

Oly világ ez, hol ki szeret, mindenkoron meglel,
Hol ébred a megértés, szeretet és jellem
Bárcsak megoszthatnám véled, bárcsak velem lennél
Bárcsak együtt néznénk , amint a nap felkél

Az én világom mindig derűs, nem hatol be ármány,
Nincs benne bősz gonosz, sem vicsorgó ártány.
Álmodjunk hát együtt! Álmodj jobb világot.!
Emberibbet, szépet. Egy új valóságot. 

M. Laurens 2006

  Forrás:nlcafe.hu

Nézz önmagadba!

Bolond, ki lelkét veszni hagyja,

s kirekeszti az életet.

Magába néz és jéggé fagyva

retteg a fénytől. Nem nevet!

Fájdalmakkal, ha szembenézel,

félelmed néz csak vissza rád,

megrettensz attól, amit érzel,

mi lenne, ha kimondanád?

Mi lenne, hogyha szembeszállnál?

- Mi ellen vívod harcodat?

S néha a tükör elé állnál,

s szeretve néznéd arcodat?

Tudod-e magad úgy szeretni,

ahogy szeretnél másokat?

Amíg ezt nem tudod megtenni,

tudod, a szíved fáj sokat.

Lelkedben él egy apró gyermek,

törékeny, árva, elveszett.

Kit nem nevelnek, nem szeretnek,

s nem érti még az életet.

* Aranyosi Ervin *

A kegyelem

Te soha többé nem leszel nyugodt,

s nem lesz tiéd a nyárspolgári béke,
mert beléd hullott az Isten vetése
és azt kitépni: nem lehet --,
vagy nem mered,
mert érezed, hogy éned jobbik része.

Azt

megteheted, hogy soha nem kapálod,
hogy letaposod a kihajtó ágat,
hogy nem öntözöd,
hogy szinte gyűlölöd,
de harmat is van,
és néha, akaratlan meglep.
És elindul benned
egy gondolat, egy szó, egy jó barát, egy semmi
s amit már kezdtél elfeledni
és letagadni: itt van, újra él.
A gyökér,
a mag,
beléd szövődik és szállá fakad
és vakmerő kalandra bátorít:
kilépni önmagadból,
az átlagosból,
komolyan venni azt, amit
hiszel.
Tulajdonképpen mért nem kezded el? 

Szent Gály Kata

Carpe Diem

Élj minden nap a mának!

A tegnapból tanulj!

A félelmet felejtsd el!

Időnként térdre hullj!

Szemed tartsd mindig nyitva!

A holnaptól ne félj!

Az élet nem kalitka!

Szeress, örülj, remélj!

Álmaid váltsd valóra!

Legyen erőd, hited!

Jelezze minden óra,

miért dobog szíved.

Ha kell használd az elméd,

s figyeld érzéseid!

Értsd a szeretet nyelvét,

fogadd el érveit!

Csodálkozz rá a szépre,

s engedd, hogy hasson rád!

Ne másoktól rabolj el

életenergiát!

Holnap is élj a mának!

Hited legyen veled:

hogy lám csak jó az isten,

s itt van mindig, neked!

* Aranyosi Ervin *

A legnagyobb....

A legnagyobb művészet tudod e mi?
Derűs szívvel megöregedni.
Tenni akarnál, s tétlen maradni.
Igazad van mégis hallgatni.
Soha nem lenni reményvesztett
csendben hordozni a keresztet.
Irigység nélkül nézni másra,
Ki útját tetterősen járja.
Kezed letenni az öledbe,
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Hol segítettél régen,
bevallani alázattal, szépen,
hogy arra most már nincs erőd,
Nem vagy olyan mint azelőtt....
* .Túrmezei Erzsébet *

Csak kis kitartás

Csak kis kitartás! - biztatom magam, 

még futni kell, még minden messze van. 

Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem, 

jaj, meg ne állj az úton hirtelen, 

sok a dolgunk még s nem mutathatom, 

hogy a harcot már nem bírom nagyon, 

és este, ha ágyamba roskadok, 

érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok. 

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem, 

elkoptunk, de ne sejtse senki sem, 

higgyék csak azt: az óra jól ketyeg, 

nem irgalmaznak ám az emberek, 

csak hajtsd a vért, arcom piros legyen, 

frissen induljak minden reggelen, 

csak én tudom, ha ágyba roskadok, 

estére már milyen fáradt vagyok. 

Szemem árkos és ajkam szögletén 

a két vonás már mély lett és kemény, 

sokat sírtam; eső után a föld 

ilyen barázdált, csapzott, elgyötört... 

de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl, 

arcom hegy-völgye lágyan kisimul, 

csak este, ha ágyamba roskadok, 

érzem megint, nagyon fáradt vagyok. 

Csak kis kitartás, - kipp-kopp... pontosan, 

holnap sikerül minden biztosan, 

a félúton, szívem, jaj meg ne állj, 

kipp-kopp... tovább is híven kalapálj, 

a hegynek föl kicsit nehéz az út, 

szív kell hozzá, de aki odajut, 

a csillagok közt csillagként ragyog... 

csak este, este oly fáradt vagyok. 

Sose pihentem, nem volt rá jogom... 

Most meg-megállok s felfohászkodom: 

- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj! 

szegény szívem, te meg szaladj, szaladj... 

Csak kis kitartás, még egy hős iram, 

fussunk dalolva bátran és vígan... 

de este már a dal is csak dadog; 

altassatok el engem, csillagok!

* Várnai Zseni *

Forrás:http://www.hoxa.hu/?p1=naplo&p2=72253

Szeretni.

Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.

E szép és szőrnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.

Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!

Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom...
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét...
e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!

* Várnai Zseni *
 

Forrás: http://elvonultan.hupont.hu/13/versek-iiblogok#ixzz35KoxUaQD

Toccata

Ahogy öregszem,
érezem:
mint forr a multba
életem,
lentebbre váj a
gyökerem,
a történelmet
viselem.

Gyerekkorom:
tündér, manó;
nem volt tévé,
se rádió,
kocogott sok-száz
ló, csacsi,
ritkaság volt a
gépkocsi,

mögötte gyors
kölyök-csapat
csodálkozón
loholt-szaladt.

Az ég üres volt,
kék mező,
még nem csíkozta
repülő.

Vasút, vagy villany:
távoli
kis állomások
lángjai.

Félszáz évem
merül tovább:
a nagyapát,
a dédapát
mendemondából
hámozom,
emlékeimből
toldozom,

Klapkát, Perczelt
rég ösmerém,
úgy szólítám:
uramöcsém,
mert már Rákóczi
vagy Drugeth
öreg koldusnak
nézhetett.

Oly vén vagyok hogy
borzalom!
Láthatott volna
már Platon,
de voltam fura
figura
s ő pislogott szebb
fiúra.

Amikor még
ember se volt,
páfrány-bokor
fölém hajolt,
apónak hívott
a bokor.

Mikor születtem?
Semmikor.
Két jó marék port
könnyedén
a teremtésből
hoztam én
kóválygó senki,
a nevem
Majtréja, Ámor,
Szerelem,
ős-kezdet óta
itt vagyok,
de a lepkével  meghalok.  * Weöres Sándor *

Gyönyörű az élet

Gyönyörű az élet, bár néha nem értem. 

Vannak percei, mit nem kéne megélnem. 

Én tehetek róla? Lehet, hogy igen, 

de sok mindenről nem, ezt szívemből hiszem! 

Az enyémben volt minden, szép és varázslatos, 

pokoli, gyötrelmes, s néha iszonyatos. 

Kaptam benne vágyat, szeretetet, álmot, 

néha elfeledném az összes valóságot! 

Sokszor volt fájó, csúfos az egész, 

de talán most a rossz a múlt ködébe vész. 

Most talán már jó lesz, minden pillanat, 

valóra válhat egy meseszép gondolat. 

Így kell már lennie! Elég volt a rosszból, 

a félelmekkel teli, pokoli napokból! 

Nem vagyok öreg, még, annyi minden várhat, 

meg kellene érnem a rám váró csodákat! 

Nem tudom, mi jön még, de szeretnék élni, 

boldogan, vidáman szépeket megérni." 

* Ismeretlen szerző *

Élj úgy...

ÉLJ ÚGY, AHOGY szeretnél

Madarak dalolnak, Nap vidítja őket,

tiszta kék ég várja, a ma még csüggedőket!

Látom, Te még fekszel. Visszahúz az ágyad?

Nem repít magasra, nem serkent a vágyad?

A mai napodból csak a rosszat látod?

Beszűkült a célod, szétesett világod?

Változtatni kéne, de nincs erőd hozzá?

Lelked csak a kétség, félelem kínozná?

Mire van szükséged, hogy meglásd a szépet?

Felejtsd el a múltat s a torz jövőképet!

Élj inkább a mában, élvezd minden percét!

Ne úgy, ahogy várják - úgy, ahogy szeretnéd!

*Aranyosi Ervin*

Jó néha...(dalszöveg)

Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot idézni,
jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni, ha fáj, remegni, ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.

(Anna and the Barbies)

Ha bölcsebb lennék

  Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

*Ismeretlen szerző*

Válaszúton...

Merre megy az utam? Válaszúthoz értem.

Lerogytam a földre, s teremtőmet kértem,

segítsen dönteni, melyiket válasszam,

rosszat elkerülve, csak a szépet kapjam.

S szólott az Úr hozzám: - Nincsen rossz döntésed,

csak ha teendőid, büntetésnek érzed.

Minden út feladat, amit el kell végezz!

Rajtad áll, hogy hogyan jutsz el a végéhez.

Gyötrelmeken mész át, ameddig megéled,

vagy új, nagy kalandok történnek meg véled?

Minden benned dől el, válaszd, ami tetszik:

a keserű "megfagy " , a bátor "felmelegszik " !

Az utad nagy kaland, élvezz minden percet!

Szolgáld mindazokat, kik téged szeretnek.

Szolgáld azokat is, akik másképp élnek,

kik az árnyékuktól, s önmaguktól félnek.

Járj be minden utat, s a végén meglátod,

csodák szegélyezik az egész világod.

*Aranyosi Ervin*

Fiamnak

Hála Isten! este van megin’.

Mával is fogyott a földi kín.

Bent magános, árva gyertya ég:

Kívül leskelődik a sötét.

Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?

Vetve ágyad puha-melegen:

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Látod, én szegény költő vagyok:

Örökül hát nem sokat hagyok;

Legföljebb mocsoktalan nevet:

A tömegnél hitvány érdemet.

Ártatlan szived tavaszkertében

A vallást ezért öntözgetem.

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Mert szegénynek drága kincs a hit.

Tűrni és remélni megtanit:

S néki, míg a sír rá nem lehell,

Mindig tűrni és remélni kell!

Oh, ha bennem is, mint egykor, épen

Élne a hit, vigaszul nekem!...

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd ha játszótársaid közül

Munka hí el - úgy lehet, korán -

S idegennek szolgálsz eszközül,

Ki talán szeret... de mostohán:

Balzsamúl a hit malasztja légyen

Az elrejtett néma könnyeken.

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd, ha látod, érzed a nyomort,

Melyet a becsület válla hord;

Megtiporva az erényt, az észt,

Míg a vétek irigységre készt

S a butának sorsa földi éden:

Álljon a vallás a mérlegen.

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

És, ha felnövén, tapasztalod,

Hogy apáid földje nem honod

S a bölcsőd s koporsód közti ür

Századoknak szolgált mesgyeül:

Lelj vigasztalást a szent igében:

„Bujdosunk e földi téreken.”

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!

S benne az erény diadalát:

Mert különben sorsod és e föld

Isten ellen zúgolódni költ. -

Járj örömmel álmaid egében,

Útravalód e csókom legyen:

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem!

Arany János (1850)