Miért sirattok?

Miért sirattok?
Isten arca volt,
mely mosolyogva, hívón rám hajolt.
S én mentem.
- És most fényözönben élek.
Nem vagyok más, csupán csak tiszta lélek.
Sziromhullás volt, árnyékom lehullt.
A szemetek hát könnybe mért borult?
Ha emlegettek, nyomban ott leszek,
De fáj, ha látom omló könnyetek.
Nevem kimondva mosolyogjatok,
S a fényem -
- áldás lesz majd rajtatok!"
**Reményik Sándor**

Köszönöm Anyám

Emléked az idő tőlem elrabolja,

nincs már ki féltőn, óvón átkarolna.
Tested enyészeté, porlad lenn a sírban.
Ki ringattál egykor, halkan dalt dúdolva,
fáradt kezed, arcom többé nem simítja.

A sírodnál köszöntelek drága, jó Anyám,
Köszönöm az életet, amit testedből adtál.
Köszönöm az éveket, a fájón szépeket,
minden féltő szavad, s a kedveset.
Minden mosolyod és bús könnyedet,
nekem adtál mindent, mit csak lehetett.

Száz emlék súlya nyomja sajgó szívem,
Mit Tőled kaptam, meg sem köszönhetem.
Itt hagyom a könnyeim harmatként a síron,
Öleljen a holdsugár, a nap fényével simítson.
Szerettelek nagyon, amíg csak éltél,
Legyen áldott a föld, hova megpihenni tértél!

Nagyné Kiss Erzsébet

2011. április 28.

Mi mécsest gyújtunk...

Szürke az alkony, gyúlnak a fények,

kis gyertyalángok, mécsesek égnek.
Fényük a síron neveket láttat,
lebbenő árnyak táncokat járnak.

Sok kusza emlék száll fel a mélyből,
szeretet árad szívből, a fényből,
nyugalom jár át, vén lomb hull hantra,
temetőt díszít apraja-nagyja...

Zarándokúton járunk most egyre,
azokhoz, kik el vannak temetve,
aki már élők sorában nincsen,
nyugodjon békén, adja az Isten!

Szívünkben élnek, emlék a házuk,
kedves vendégek vagyunk még náluk.
Ámde e napon gyertyákat gyújtunk,
virágot hozunk, éled a múltunk...

Tudjuk, hogy egyszer elfogy a léptünk,
s eljön az idő, nem élünk ...éltünk!
Egy imát mondtok értünk majd akkor?
S mi mécsest gyújtunk a csillagokból...
**Szuhanics Albert**
Debrecen, 2014. október 27.

Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

**Juhász Gyula**

Halottak napi gondolatok

Halottak napja csöndes, szomorú.

Sírokon halvány virágkoszorú.
Felfelé figyel most minden lélek.
Mintha ők valahol ott lennének.

Imák, és kigyúló gyertyafények
értük lobognak, lángolnak, égnek.
S ha eljut hozzájuk bús énekünk,
tudni fogják; rájuk emlékezünk.
**Schrenk Éva **
2014. október 28.

 

Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél,
Ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél.
Elvitted a fényt a derűt, a meleget,
Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet.
Ez a gyertya most Érted égjen,
Ki fent laksz már a magas égben.
Ki vigyázol ránk odafentről,
s lelkünkhöz szól a végtelenből

**Ismeretlen**

Angyalhinta

Susognak a szélben pillekönnyű szárnyak,

lelkek bolyonganak megnyugvásra várnak.
Könnycseppek gördülnek tompa gyertyafényben,
lassan csonkig égnek, fagyos, hideg éjben.

Emlékek varázsa melegíti lelked,
hiánya fájdalmas - szíved belereszket.
Bárcsak érinthetnéd, ugyanúgy, mint régen.
Mosoly ül ajkán egy márványozott képen.

Lassú lépteidre ázott avar tapadt,
ólomsúly szíved sír, gyenge bordád alatt.
Csak egy pillanatra, bárcsak itt lehetne,
átölelne, mint rég, és ugyanúgy szeretne!

Legördül egy könnycsepp végigszántja lelked,
ősi szeretet húz magára egy leplet.
Simogatja arcod tiszta, lágy fuvallat,
gyengéden suttog egy isteni sugallat.

Angyalhintán lebeg habkönnyű selyemben,
rezzenésed várja - itt most a jelenben.
Megérinti szíved mécses tiszta fényén,
átölel, becézget, angyali az élmény.

Öleld át te is őt, s hagyd, hogy tovább menjen,
várják fényes kapuk odafent a mennyben.
Angyalhintán szórja édeni csókjait,
ő napjukon küldjed át földi csókjaid.

Horváth Piroska