Arra születtem

Arra születtem, hogy kisgyerek legyek,
s anyám mellett lassan játsszam az életet,
arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
s megértsem a szóból azt, amit lehet,
s végül arra jöttem én a világra,
hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába,
ah, ah, ah, ah,

Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet,
arra születtem, hogy boldog is legyek
s továbbadjam egyszer az életemet,
s végül arra jöttem én a világra,
hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban,
ah, ah, ah, ah,
Dalszöveg: Adamis Anna

Kezdjetek el élni!

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni

Majd az unokáknak, mikor körbeállnak

Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak

Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni, 

Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam

Neked udvaroltam, az öledbe borultam

Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni, 

Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam

Neked udvaroltam, az öledbe borultam

Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma

Senki bele nem halt még komédiába

Ripacsok, színészek, az élet a tiétek

Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!

jó néha sötétben a holdat nézni,

hosszan egy távoli csillagot igézni.

jó néha fázni, semmin elmélázni,

tavaszi esőben olykor bőrig ázni,

tele szájjal enni, hangosan szeretni.

jó néha magamat csak úgy elnevetni,

sírni ha fáj, remegni ha félek,

olyan jó néha érezni, hogy élek.

Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni

Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam

Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam

Hogy elmúlt az élet…

…kezdjetek el élni!

Dalszöveg:Pásztor Anna

Az ember egy léha könnyelmű senki(dalszöveg)

Miért rezeg a nyárfa, ha nem fúj a szél? 

Miért komisz az ember, ha rossz útra tér?

Üldözi a sorsa, s az érzés kihal 

Ne kutasd, ne keresd, mire jó e kicsi dal

Refr.

Az ember egy léha, egy könnyelmű senki 

És mégis mily nagydolog embernek lenni

Az ember egy porszem, nem látja senki 

És mégis e porszem tud csak ember lenni

Ha vérzik a szíved, s a fájdalmad nagy 

Csak ember légy mindig és ember maradj

Az ember egy léha, egy könnyelmű senki 

És mégis ma mily nehéz embernek lenni

****

Elsöpör az élet, a tengernyi gond 

Mind a vizek árja az emberre ront 

Mérkőzz meg a sorssal, és ne hagyd magad 

S a dicső győzelem csakis a tiéd, marad

Refr.

Az ember egy léha, egy könnyelmű senki 

És mégis ma mily nehéz embernek lenni

Az ember egy porszem, nem látja senki 

És mégis e porszem tud csak ember lenni

Ha vérzik a szíved, s a fájdalmad nagy 

Csak ember légy mindig és ember maradj

Az ember egy léha, egy könnyelmű senki 

És mégis ma mily nehéz embernek lenni

*Ismeretlen szerző*

Jó néha...(dalszöveg)

Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot idézni,
jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni, ha fáj, remegni, ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.

(Anna and the Barbies)

Föld és ég gyermekei (dalszöveg)

 Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
Segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!

Adj reményt a férfinak, kit a sors már megpróbált,
és sok év után most kenyerét félti, úgy érzi, nincs tovább!
Mit tegyen, aki fiatal, túl van minden iskolán ?
Családot, otthont, jövőt tervezne, támaszt, mondd, hol talál ?

A magasból nézz le ránk! Hagyd most a megváltó szent igét!
Ki nehezen él és fél a holnaptól, annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség!
Ó, nézz le ránk! Hagyd most a szent igét!
Ki nehezen él és fél a holnaptól, annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség!

Isten! Óvd a gyermeket, ki ártatlan, tiszta még!
Körötte csalás, hazugság, önzés. Mindebből mit sem ért.
Kísérje útján a szeretet! Legyen értelme, hogy él!
Vétkeinkért ne bűnhődjön, neki még adj esélyt!

A magasból nézz le ránk! Hagyd most a megváltó szent igét!
Ki nehezen él és fél a holnaptól, annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség!
Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
Segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!

Szövegíró:Miklós Tíbor

Most élsz!

 Olvad az idő
Mint a halvány jégvirág
És a tűnő boldogság
Majd véget ér.

Ott állsz egyedül
falevél a dombtetőn.
Álmos holdfény rád köszön,
S elfúj a szél.

Addig van remény
Minden perc ünnepel.
Hisz mindig van remény
Hinni kell ó hidd hát el!

Most élj!
Most vigyázz, hogy jól csináld,
Mert a legapróbb hibád,
Megbosszulja önmagát.

Most élsz!
Most örülj, hogy szép a nyár,
Most örülj, hogy van ki vár
És a két karjába zár!

Most! Most! Most élsz!
Most örülj, hogy szép a nyár,
Most örülj, hogy van ki vár
És a két karjába zár.

*S. Nagy István*

Várj reám

 Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha álltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jóbarát már egy se vár--
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény".
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy ?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
*Konsztantyin Szimonov*

Hulló levelek(dalszöveg)

 Arcába mondtam, hogy nem szeretem,

Vártam, hogy erre majd mit mond nekem,

Gyötörtem, kínoztam szüntelenül.

Féltékeny voltam oly kegyetlenül,

Hazudtam néki, hogy más valaki vár,

Ha estére randevúnk volt.

Szerettem volna, ha könnyet ejt tán,

De Ő csak nevetve fölém hajolt,

S azt mondta: szeretsz te engem, 

Szíved enyém, érzem én, 

S én ellöktem magamtól durván,

És Ő döbbenten nézett rám.

A két szemét még most is látom,

Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.

Egy percig állt, sebzetten, bénán,

Nem szólt egy szót, csak elment némán.

Hervadt falevél hullt a fáról,

Elvitte őt az őszi szél.

Mégis minden este vissza - visszavárom,

Mert szívem csak őérte ég.
*Vécsey Ernő*