Álomvilág

Mikor leszáll az est, s csendesül a város,
megnyugszik a test és lélek, a fájdalom is álmos.
Puha meleg takarónak lágy ölelő mélyén
Vár egy szebb világ, hol életemet élném.

Álmomban, egy más világban járok,
Hol elhagynak a kínzó valóság foszlányok.
Ott minden szebb és új mesékre várva,
Nem is emlékeztet a rideg valóságra.

Nincs többé fájdalom, keserűség s bánat
Új kapu nyílik meg, s a holnap ott künn várhat.
Várhatnak a viták, s aljas szurka piszkák
Bölcs álom takarja el, sajgó lelkünk piszkát.

Szunnyad a kevélység, gőgős páncéljában,
nem jut be e kapun, ki irigységtől sápadt.
Vadul dörömbölhet mind, ki békességtől félve,
Ostobán hiszi, hogy a gyűlölet felhághat az égre.

Oly világ ez, hol ki szeret, mindenkoron meglel,
Hol ébred a megértés, szeretet és jellem
Bárcsak megoszthatnám véled, bárcsak velem lennél
Bárcsak együtt néznénk , amint a nap felkél

Az én világom mindig derűs, nem hatol be ármány,
Nincs benne bősz gonosz, sem vicsorgó ártány.
Álmodjunk hát együtt! Álmodj jobb világot.!
Emberibbet, szépet. Egy új valóságot. 

M. Laurens 2006

  Forrás:nlcafe.hu

Ne hagyd, hogy betegség leterítsen....

 Az idő tovaszáll, emlékek szépülnek,
egykor csodás percek kincstárba kerülnek.
Nem mozdul a lábad, nem visz már előre,
nincsen cél, ami várna, nem kapsz már erőre.
Úgy hiszed, az élet ennyi volt, s már vége.
Már nem is fohászkodsz, s nem nézel az égre...
Várod, mint megváltást eljövő halálod,
zűrös világunkban helyed nem találod.
Pedig már van időd! Végtelen, mint tenger,
s tudnál teremteni bűvös értelemmel.
Nem látsz túl magadon, csak bajodat látod,
ezzel béleled ki megszürkült világod.
Eszedbe nem jutna: - változtatni kéne!
- Nem csak "trottyos" vagyok, vén apó, vagy néne.
Ne hagyd kialudni lelked tiszta fényét,
vedd újra kezedbe a világ teremtését.
Világot teremtett a jó "öreg" Isten.
Ne hagyd, hogy betegség, hiány leterítsen.
Te is gyermeke vagy, teremtésre képes!
Járulj hozzá te is az új teremtéshez.

2012. május 27. Aranyosi Ervin

Valaki mindig visszahív

 Mikor úgy érzem nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék hívogat,
hiába minden áldozat…,
valaki mindig visszahív…
Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront, s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll…
Szegény bolond fejemre száll
a sűrű éj s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végső pillanat,
de mindig van egy fénysugár…
…de mindig van egy fénysugár,
vagy egy parányi fénybogár,
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s újra jót ígér,
mikor úgy érzem, nincs tovább.
Míg van egy békés sziget a sodró áradatban,
Hol enyhül a bánat és múlik a jelen,
Addig még érdemes a holnapot várnod,
Nyiss be az ajtón és tedd le a szíved!
Míg szólnak tehozzád, és megfogják a kezed,
Míg szavadat értik, és tudják a neved,
Addig még érdemes, addig még maradj!
Addig még muszáj tartanod magad!
Míg hívnak, és tudod, hogy oda kell érned,
Míg érzed az erőt, mi odahúz téged,
Addig még ne zárj magadra ajtót!
Addig még Te is fogadd a kopogót!
Isten az embert nem uralni szánta,
Ember az embernek legyen méltó társa!
Ha nem tudsz már mást, csak önmagadat adni,
Oszd szét a szívedet, és érdemes volt élni!   * Kamarás Klára *

Koldus

A klastrom előtt koldus állt
alamizsnáért könyörögve
szenvedés, éhség, szomjuság
gyötörte, ványasztotta, törte.

Nem kért csak egy csepp kenyeret,
szeme tele volt gyötrelemmel,
és markába követ vetett
valami irgalmatlan ember.

Így esengtem szerelmedet
maró, keserű könnyet öntve,
s így csaltad meg legnemesebb
érzéseimet mindörökre.

* Mihail Lermontov *

Lator László fordítása