Angyalhinta

Susognak a szélben pillekönnyű szárnyak,

lelkek bolyonganak megnyugvásra várnak.
Könnycseppek gördülnek tompa gyertyafényben,
lassan csonkig égnek, fagyos, hideg éjben.

Emlékek varázsa melegíti lelked,
hiánya fájdalmas - szíved belereszket.
Bárcsak érinthetnéd, ugyanúgy, mint régen.
Mosoly ül ajkán egy márványozott képen.

Lassú lépteidre ázott avar tapadt,
ólomsúly szíved sír, gyenge bordád alatt.
Csak egy pillanatra, bárcsak itt lehetne,
átölelne, mint rég, és ugyanúgy szeretne!

Legördül egy könnycsepp végigszántja lelked,
ősi szeretet húz magára egy leplet.
Simogatja arcod tiszta, lágy fuvallat,
gyengéden suttog egy isteni sugallat.

Angyalhintán lebeg habkönnyű selyemben,
rezzenésed várja - itt most a jelenben.
Megérinti szíved mécses tiszta fényén,
átölel, becézget, angyali az élmény.

Öleld át te is őt, s hagyd, hogy tovább menjen,
várják fényes kapuk odafent a mennyben.
Angyalhintán szórja édeni csókjait,
ő napjukon küldjed át földi csókjaid.

Horváth Piroska

Nyári hajnal

Tücsökzene messzire száll, karmester még szusszal bírja,
napkorongja emelkedik, látszik arcán hajnal pírja.
Pacsirtánk is dalra fakadt, lágy trillája égig szökken,
ébred már a kertünk népe, hársfánk bólint üdezölden.

Szalutál a nap a holdnak, elbúcsúztat édes álmot,
összehajtja sötét vásznát, terít tájra fénypalástot.
Harmat csillan rózsakelyhen, szitakötőnk kortyol nagyot,
rózsavíztől frissen reppen, majdhogy eléri a napot.

Fáradt róka oson csendben, rókalyukban majd meglapul,
zsákmányt cipelt a fiaknak, reggelire, gondtalanul.
Verébéknél is früstök van, csiripel a fészekalja,
virgonc macska némán figyel, szemet mereszt, száját nyalja.

Madárdal zeng, kontráz kakas, kukorékol, amíg bírja,
szemétdombon egyedül volt, nem így van már, visszasírja.
Öreg tacskónk vakkant néha, alig bújik ki a házból,
már a macska sem érdekli, kicsit járkál, megszokásból.

Szüleim is talpon vannak, kannából a víz kicsordul,
macska inal, még vadászik, kiskertkapu megcsikordul.
Konyhakertben öntözgetnek, csillan vízcsepp csöpp palántán,
hajladozik minden friss, zöld, apró gyík fut kertbarázdán.

Imádom a nyári reggelt, méhzúgását, lepkék táncát,
pitypangfújó pajkos szellőt, pipacsfoltos búzatáblát.
Kis falunknak édes nyara, - nem így ébred városnépe,
benzingőzös, zajtól hangos paneltenger börtönébe!

* Horváth Piroska *

Igazgyöngyöm

 Hús a húsomból, vér a véremből,
csillogó érték szürke létemből,
fénylő kincsem, mit e világra hoztam,
drága gyöngyömnek kagylója voltam.,

*  Horváth Piroska *

Tavasztündér

 Tündérünk gyöngyházán nyílnak az ablakok,
Sötétség búcsút int - nyújtóznak nappalok.
Éltető esőcsepp koccan az üvegen,
újulás tornázik szusszanó rügyeken.

Fátyolos hajnalon könnyező kikelet,
csillanó gyöngyökkel szórja a ligetet,
magnóliaágon moccan a nyugalom,
pattan egy rügy csendben ébredő lugason.

Bársonyos pitypangon pillangó szendereg,
napsugár melegén változás hempereg.
Fűhárfa játszik lágy, csendülő dallamot,
karcsú tavasz lehel mézízű balzsamot.

Szivárványpillantás azúrkék szemében,
írisze megcsillan nyújtózó reményben.
Izgágán szöszmötöl - megfejt vén titkokat,
fürkészi szépségét, szelencét nyitogat.

Kúszik a nap fénye, arcokat simogat,
eljött az ideje - rügyeket bontogat.
Ragyogó tekintet kémleli csodáit,
kattan az ébredés - kitárja szobáit.

Tejfogú reménység anyaföld ölében,
gőgicsél édesen jövendő tövében,
szeplős kis arcocskán csillanó látomás,
selyemgyolcs melegén sarjadó változás.

Cirógat jövendőt aranyló esővel,
eljött az újulás meghímzett mezővel,
tejszínhabfelhőkön hintázó, szép remény,
dúdoló réten át táncoló tünemény.

*Horváth Piroska*

Pajkos hajnal

Hajnal fonja csillámhaját, 

Rám fésülte fénysugarát. 

Ezüsttincse fényét szórja, 

Orrom hegyét csiklandozza. 

Kávéscsészém szélén csillan, 

Pajkos, játszik - majd elillan. 

Előbb itt ült, most már inal, 

Harmatcseppes csókjaival.

 *  Horváth Piroska *