Kegyelem

Először sírsz. 

Azután átkozódsz. 

Aztán imádkozol. 

Aztán megfeszíted 

Körömszakadtig maradék-erőd. 

Akarsz, egetostromló akarattal – 

S a lehetetlenség konok falán 

Zúzod véresre koponyád. 

Azután elalélsz. 

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. 

Utoljára is tompa kábulattal, 

Szótalanul, gondolattalanul 

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: 

A bűn, a betegség, a nyomorúság, 

A mindennapi szörnyű szürkeség 

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! 

S akkor – magától – megnyílik az ég, 

Mely nem tárult ki átokra, imára, 

Erő, akarat, kétségbeesés, 

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták. 

Akkor megnyílik magától az ég, 

S egy pici csillag sétál szembe véled, 

S olyan közel jön, szépen mosolyogva, 

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. 

Akkor – magától – szűnik a vihar, 

Akkor – magától – minden elcsitul, 

Akkor – magától – éled a remény. 

Álomfáidnak minden aranyágán 

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem. 

Ez a magától: ez a Kegyelem

~ Reményik Sándor ~

Miért sirattok?

Miért sirattok?
Isten arca volt,
mely mosolyogva, hívón rám hajolt.
S én mentem.
- És most fényözönben élek.
Nem vagyok más, csupán csak tiszta lélek.
Sziromhullás volt, árnyékom lehullt.
A szemetek hát könnybe mért borult?
Ha emlegettek, nyomban ott leszek,
De fáj, ha látom omló könnyetek.
Nevem kimondva mosolyogjatok,
S a fényem -
- áldás lesz majd rajtatok!"
**Reményik Sándor**

Mi mindig búcsúzunk

 Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Reményik Sándor

Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten

A lelkem terheket hordozott,
Egyszer csak könnyebb lett a terhem,
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott.
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret,
Jó barátom vagy testvérem.

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.
* Reményik Sándor *

Hogy örvénylik....

Hogy örvénylik a csend: már feneketlen; 

Az idő éjfélre jár, hull a hó;

Én az elmúlásról elmélkedem, 

És arról, ami örökkévaló...

A lámpám ég, a lelkem alig pislog, 

De jó a lelkemen e félhomály; 

Ilyen lehet az Isten közele -

És ilyen lehet a közel halál.

Ilyen lehet egy ködös szerelem, 

Amelynek célja nincs és vágya nincs; 

Csak olyan, mint egy szentjánosbogár, 

S a sötét szívnek mégis drága kincs.

Magam vagyok és boldog egyedül, 

Az álmaimmal; - az álom erő, 

Mikor a valótól már elszakadt,

S titáni árnyék: végtelenbe nő!

Élet portáján ha koldulni röstel 

És felmagaslik némán, feketén, 

És megy a maga külön útjain: 

Koronás árnyék, fejedelmi rém!

Magam vagyok és boldog egyedül, 

A múló élet messze, messze van, 

A lámpám ég, a szívem alig rezdül, 

Csak álmaim röpdösnek hangtalan,

Magam vagyok és boldog egyedül, 

Éjfél után. Künn örvénylik a hó; 

És az elmúlásról elmélkedem,

És arról, ami örökkévaló...

* Reményik Sándor *

Csendes csodák

 Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök

 

Reményik Sándor.