Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

**Juhász Gyula**

Ősz

 Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató

Hűs szele húz át az ősznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet.....
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az ősz oly gyorsan rámtalált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.

** Juhász Gyula**

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

* Juhász Gyula *

Hajnal

A tegnapot most váltja fel a holnap.
Sötéten silbakolnak még a fák.
Az út köves,házszegte pusztaság.
Utolsó fénye húny a  csillagoknak.

A karavánja jár e pusztaságnak.
Némán söpörnek.Ködbe vész a por.
Halk hamvazás dereng az ég alól.
A Nap,a Nap! súgják a sanda árnyak.

És gyors ütemben ébredez a forma,
A szín,a hang-dóm és gyár büszke orma.
az égbe barnul és dalolni kezd.

Harang és kürtő szólal,a siket,
vak éjszakát riasztva hosszú jajjal..
Az élet fölzeng: itt a drága hajnal!
            * Juhász Gyula *

Õsz

Hûs szele húz át az õsznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet...
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az õsz oly gyorsan rámtalált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.
Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tûzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató.
Juhász Gyula