Isten tenyere

Isten tenyere,

minden hulló levelet
magához ölel...

Nem zuhanhat mélyre az,
kit óvón ölelnek,
kinek hervadó szívkertjébe
nyarat ültetnek,
kire milliónyi áldás száll,
és ezerszínű virág,
kiért könnyeket hullat
ez az érző embervilág.
Nem csüggedhet az,
akit szeretnek,
akinek szépívű szavaiból
erőt gyűjtenek,
akire hálával gondolnak
és szívvel éreznek,
akit a föld porából égig emelnek.
* Kun Magdolna *

Forrás:Vangelis

Szeretnék...

Szeretnék egy meseerdőt, olyan álommal szőtt,
elérhetőt, kis házikót patakokkal, lágyan formált dús fodrokkal.
Virággal telt selymes rétet, tücsökhangút, mely
dalra késztet, elsuhanó pillangókat, szivárványon hintázósat.
Magas hegyen lágy szirteket, rajta délceg törzsű fenyveseket, 

szélben hajló búzatáblát, mely égig nyújtja dús kalászát.
Ezerszínű rózsakertet, mi illatával könnyet ejtet,
hegyoldalon zuhatagot, mely a napfénytől tükröt ragyog.
Ívelt folyót sebes árral, benne halat, ezer számmal,
vén tölgyfákat nagy lombokkal, hol mókus ugrál víg mosollyal.
Tiszta vizű, édes tengert, melyre a nap csókot lehelt,
dzsungelt, ahol sok száz állat, szabadon és büszkén járhat,
Szeretnék egy jobb világot, miben mindig szépet látok,

s nem lesz benne gyűlölet, csak el nem fogyó szeretet...

 * Kun Magdolna * 

A nő

A nő megbocsát akkor is, ha bántják,
ha mássá nevelik, s ha éppen átformálják,
mert a női szívet úgy alkotta Isten,
hogy az legyen benne, mi a férfiakban nincsen.
A nők valódi igazgyöngyszemek,
melyek minden ékkőnél szebben fénylenek.
Csak akkor váltanak szürkés matt színekre,
ha arcukon szánt időt a könnyek érző-cseppje.
Mert, minden nő lelke egy édenkerti rózsa,
a másik nem vágyának örök bódítója,
mely, csak akkor ontja igazán édes illatát,
ha férfitenyér érinti meg kitárult
szirmát. 

~ Kun Magdolna ~
Forrás:Vangelis 

Befészkeltem magam

Befészkeltem magam szíved közepébe,
ott van a szerelem, az élet menedéke.
Rejts el engem benne, ne tudja meg senki,
hogy a világ legjobb embere engem tud
szeretni.​

* Kun Magdolna *

Húsvéti ima

Uram adj nekem kitartást a mindennapokhoz,

ne érezzem, bárkinél is kevesebb vagyok,

mert egyedül már nincs erőm a sorssal küzdenem,

kell, hogy védj és óvj, ha lelkem védtelen.

Sok időt megéltem, sok könnyet hullattam,

de bátran elviseltem, ha alulmaradtam,

mert volt hozzá akarat és kellő méltóság,

hogy hinni tudjam azt, több vagyok, mint más.

Sokszor szembenéztem a világ erejével,

akkor is, ha arcul csapott élet-tenyerével,

mert hittem, ha mellettem állsz minden bírható,

és nem lesz olyan veszély, mely át nem hágható.

Hozzád fohászkodom Uram, ahogy eddig mindig,

ne hagyj el, ha létem bűn-lángokban izzik,

te legyél majd, ki felemel egyszer,

hogy magasabbra szárnyalhassak.

mint a többi ember,

s te legyél majd az is, ki otthonába fogad,

ha elgyengült testemre súlyos kereszt szakad,

mert általad válunk azzá, akik voltunk,

azok a test nélküli lelkek,

kiket hozzád fűz a sorsunk.

* Kun Magdolna *