A reggelről

Már alélva pislog szép fénye azoknak
Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
S aranyos csipkékkel körűl övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Az estve még félig bimbó virágokat,
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amelynek pirosló rózsából rakatott
Oltárára hint le a hajnal harmatot,
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Az egész szent helyet béfüstölik velek;
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak.
~ Csokonay Vitéz Mihály ~

A reggel langyos és arany fényében úszva

A reggel langyos és arany fényében úszva, 

harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza, 

s még őrzi az azúr az éj hűs illatát. 

Kószálni indulok most céltalan: tovább

a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes, 

a pázsitos uton, melyet éger szegélyez. 

Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár, 

csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál, 

s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még. 

Mély csönd. 

Az álmodót úgy vonzza itt e tájék

szelíd derűje, mely el-eldajkálta rég

ábrándos álmait s ringatta kedvesét, 

a fiatal leányt, kinek emléke - gyengéd, 

hótiszta látomás - megzendül s földereng még, 

s kit költő álmodik s a férfiképzelet

idéz rajongva, bár tán a világ nevet, 

s kit végre megtalált, a Társat, Őt, a lelket, 

kit lelke visszasír s azóta sem felejthet. 

* Verlaine *

Szegzárdy-Csengery József fordítása
Ahol találtam:nlcafe.hu

Reggeli imádság

Jó Istenem, felébredtem,
Te örködtél én felettem.
Köszönöm, hogy megtartottál,
Hogy felettem virrasztottál.

Óvj meg ma is szent kezeddel,
Szent kezedből ne eressz el!
Vedd oda mind, aki szeret,
Oh, hallgasd meg kérésemet!

Reggeli gondolatok

 Adj hálát reggel az ébredő világnak,
- örökbe kaptál egy újabb szép napot.
Engedd az érzést áradni szívedben,
szeresd hogy itt vagy, e föld az otthonod.
Hallgasd a dalt, mely apró madaraknak
hálával teli, reggeli éneke.
Engedd a nap tiszta fényét szobádba,
s ne kérdezd, ember nélküle élhet-e?
Öltözz fel szépen, ünnepi ruhába,
a mosoly arcodon, ékszered legyen.
Tükrödön csillog szemed ragyogása,
hagyd, hogy a látvány boldoggá tegyen!
S ha tetszik mindez, mosolyogj magadra,
s érezd a lelked, magasabbra emel.
Tartsd ezt a mosolyt meg egy egész napra,
mert aki rád néz ennyit megérdemel.
Hagyd hogy a mosoly átterjedjen másra,
- jó érzésed csak fokozódni fog -
a szeretet ilyen, apró kis sugára
teheti szebbé a hétköznapot. 

* Ismeretlen *

Hajnali ébredés

Friss hajnali ébredés,
Puha szellőrezdülés,
Virágillat, madár ének,
Téged köszönt, .... Téged éltet!
Minden hangja Érted szól!
- Azért hallod .... valahol ?

* Gámentzy Eduárd *

Pajkos hajnal

Hajnal fonja csillámhaját, 

Rám fésülte fénysugarát. 

Ezüsttincse fényét szórja, 

Orrom hegyét csiklandozza. 

Kávéscsészém szélén csillan, 

Pajkos, játszik - majd elillan. 

Előbb itt ült, most már inal, 

Harmatcseppes csókjaival.

 *  Horváth Piroska *

Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva

Tarlott gallyon, barnás levél alatt.

Sápadt falombok halovány árnyéka

Remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.

A fán már útrakészült száz madár.

És mind nekem csacsogta búcsúzóra,

Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,

És csillagkönnyel lett tele az ég.

Azon az éjen álmok látogattak,

Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,

Mégis egész tündérország befért.

- És álmodtam merész, nagy boldogságrul,

Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égi szépet

És mindig fájó szívvel ébredék.

Elég! Álmodni nem akarok többet,

Se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel

És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.

Jöhetne már maga a boldogság is,

Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.
*Kaffka Margit*

Éledezek

Körbekerengnek vad, fura árnyak,
Telve van vélük az éjszaka még.
Színe fonákja sincs még a világnak,
Meg kell most innom egy jó feketét,

Pirkad az éj, már itt van a hajnal,
Fellegek alján oly bíbor az ég.
Mit se tudok még tenni magammal.
Meg kell most innom egy jó feketét.

Telve zörejjel, hogy éled a város,
Rózsa virága már nyújtja fejét.
Éled itt minden, csak én vagyok álmos,
Meg kell most innom egy jó feketét.

Szűcs István