Testamentom

Figyelj, ha egyszer meghalok,
elfújok néhány csillagot, mint tortán a gyertyát,
hát csak ne sirassatok...
Figyelj, ha egyszer meghalok,
némák legyetek, s szótlanok, ha temettek,
ne földeljetek, s szóval ne méltassatok...
Figyelj, ha egyszer meghalok,
könnyek nélkül búcsúzzatok, ha ismertetek,
megértitek, ha nem, minek hazudjatok...
Figyelj, ha egyszer meghalok,
három edénybe rakjatok,
szétosztván az isteneim között.. gyermekeimnek adjatok...
Figyelj, ha egyszer meghalok, ők érteni fogják, mire gondolok,
és ott adnak a szélnek engem, ahol a leginkább boldogok...
Figyelj… ha egyszer meghalok, vidámak legyetek, s boldogok,
örvendjetek a tudásért, hogy én már jó helyen vagyok...
Figyelj, mert egyszer meghalok…
de most kellenek a szép napok...
A törődés, a tiszta gondolat, őszinte szeretet, társ-tudat…
mert a szívem még ...hallod?
Még eleven, még dobog, most kell, hogy szeress,
mert most még élek,
most örülök a virágnak, ha kapok...
most még… figyelsz rám?,
mert most még itt vagyok...

Angyalhinta

Susognak a szélben pillekönnyű szárnyak,

lelkek bolyonganak megnyugvásra várnak.
Könnycseppek gördülnek tompa gyertyafényben,
lassan csonkig égnek, fagyos, hideg éjben.

Emlékek varázsa melegíti lelked,
hiánya fájdalmas - szíved belereszket.
Bárcsak érinthetnéd, ugyanúgy, mint régen.
Mosoly ül ajkán egy márványozott képen.

Lassú lépteidre ázott avar tapadt,
ólomsúly szíved sír, gyenge bordád alatt.
Csak egy pillanatra, bárcsak itt lehetne,
átölelne, mint rég, és ugyanúgy szeretne!

Legördül egy könnycsepp végigszántja lelked,
ősi szeretet húz magára egy leplet.
Simogatja arcod tiszta, lágy fuvallat,
gyengéden suttog egy isteni sugallat.

Angyalhintán lebeg habkönnyű selyemben,
rezzenésed várja - itt most a jelenben.
Megérinti szíved mécses tiszta fényén,
átölel, becézget, angyali az élmény.

Öleld át te is őt, s hagyd, hogy tovább menjen,
várják fényes kapuk odafent a mennyben.
Angyalhintán szórja édeni csókjait,
ő napjukon küldjed át földi csókjaid.

Horváth Piroska

Örülj a mának

Amíg vannak, akik szeretnek,

van értelme az életednek.

Mindegy, hogy rohannak az évek,

ha érzed melegét egy kéznek.

Még érdemes reggel felkelni,

ha van kinek kenyeret szelni.

Örülj a percnek!

De ha mégis magány a sorsod,

ha a gondot egyedül hordod,

erőt is ad hozzá az élet.

Találd meg mindenben a szépet.

A nap rád is úgy süt, mint másra,

ne gondolj hát az elmúlásra.

Örülj, hogy élhetsz!

Nincs fekete és nincs fehér

De az elmúlás mindent elér

Nincs tűz, mely örökké lobogna

Fényét más világok felé ontva

Nincs folyó, mely örökre megmarad

Előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs érzelem, mely örökké él

A harag idővel megbékél

Nincs az a szerelem, ami el nem vetél

Gyűlölet, melyet nem koptat a szél

Öröm, melyet nem sápaszt a tél

Bánat, melyet nem gúnyol a remény

A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök

Élet, halál - ők is csupán eszközök

Mert a Változás az egyetlen,

Mely mindig tombol szüntelen

Ami meg nem alkuszik soha

Hiába hiszi a sok ostoba

Hogy bármi, ami létezik, úgy marad

Mert mindig lesz új a nap alatt!

*Ismeretlen*

Üdvösség

Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt
megszületnem,
amikor szeretni tudtam,
és szeretnek-e,
nem kérdeztem.
Csak ennyi történt
teljes életemben,
egyébkor
szakadékba buktam.
Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt
megszületnem.
Weöres Sándor (1913-1989)

Elfogadlak

Ki vagy te, aki
visszafogtad futásomat?
Mért vagy erősebb,
mint az ösztön,
mely más utat mutat?
Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?

Szóba sem álltam az idővel,
most alkuszom vele; hiába érzem,
hogy vulkán e föld,
hogy füstöl krátere,
riadozó álmom felett
neveli suta magzatát,
lebeg az együgyű reménység,
hogy te meg én, s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szivünk verését,
mi mégis, mégis, mégis...

Ó, talány, ki fejt meg téged?
Ha körülnézel, kiborul a táj,
feldőlt kosár, mikor mosolyogsz,
jó mezőn futkos valami nyáj,
ha megszólalsz, felemeli fejét a folyó,
úgy lesi beszéded. Téged szeretlek?
Téged, vagy a mindenséget?

A karcsú hegyek hajlatán
úgy lebben, mint a láng
ez a hajlékony, nyári éjszaka.
A ház. Haza. Világ.
Futni szeretnék, be az éj alá.
Ki van ott, aki hív?
Ha láthatnál most szívemig!
Mily zavart e szív.

Én nem örömökre születtem.
Neked mért örülök?
Rég nem lehetnek terveim.
Most mire készülök?
Bokám és útjaim szilárdak.
Most miért szédülök?
Jaj, mennyire félbemaradtam!
Hát mégis repülök?

Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás, vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam befenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.
**Szabó Magda**

Nő - férfi dícséret

A NŐ DÍCSÉRETE

Ragyogj!

Ragyogj, mert szeretetre születtél,
mert az élet hordozója lettél,
Ragyogj, mert érzelmek élnek benned,
értelmet adva az életednek.

Ragyogj, hogy erőt sugárzó lényed
szülője lehessen a reménynek.
Ragyogj, mert a közöny sivársága
nem vethet árnyat a napsugárra.

Ragyogj, mert szép vagy és ragyognod kell!
Mert lelkedben rejtett csillag tüzel,
Ragyogj, mert Isten üzenete vagy!
Szebb lesz tőled a világ, s boldogabb!

A FÉRFI DICSÉRETE

Szeretünk!

Mert nélküled nincs igazi nő!
És nincs életre keltő erő,
nincsenek rózsák és illatok,
szépség és szerelem nem ragyog!

Mert nélküled nincs gondoskodó
békés otthon és vigasztaló
szívderítő, meleg szeretet.
Nincs haza! Nincsenek gyerekek!

Mert nélküled céltalan az út,
minden vágy és ölelés hazug,
hontalan vándor a boldogság,
nélküled a lét, csak pusztaság!
** B.Radó Lili **

Amit szivedbe rejtesz

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedbôl szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

** József Attila ** 

Áldás

Megadatott még úgy szeretnem,
ahogy még sosem szerettem,
hogy kitárom az ablakot,
és látom hogy a nap ragyog.
Hogy bedől a fény a szobámba,
A szemembe, szívembe, számba,
és én magam is ragyogok.
Megadatott.
Szikrázik, száguld rejtekem
lopódzik be a naplemente,
mielőtt lebukik a nap,
arany sisakban lássalak.
Téged, akit még úgy szeretnem
megadatott, ahogy nem szerettem
senkit se, talán csak Istent,
ki benned végül is fölismert:
hogy fény vagyok, hogy szép vagyok,
s övé vagyok...

❈Gyurkovics Tibor ❈

Szelíd, szerelmes fohász

Hiába mondod, nem lehet,

hogyha a szív mégis szeret.
Menekülnél, de mit sem ér,
az érzés mindig visszatér.
Ha életemnek vége lesz,
ne büntess érte Istenem,
ítélj meg engem szelíden,
és ahol én, majd Ő is ott legyen.

❈Juhász Magda❈

2011. május

Arra születtem

Arra születtem, hogy kisgyerek legyek,
s anyám mellett lassan játsszam az életet,
arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
s megértsem a szóból azt, amit lehet,
s végül arra jöttem én a világra,
hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába,
ah, ah, ah, ah,

Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet,
arra születtem, hogy boldog is legyek
s továbbadjam egyszer az életemet,
s végül arra jöttem én a világra,
hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban,
ah, ah, ah, ah,
Dalszöveg: Adamis Anna

Szeretlek kedvesem

Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kivűled rám nézve
Nincs élet, nincs világ,
Te szövődöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szivemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsőségrül érted
S megszereznék érted
Minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz,
Én is azt akarom,
Nincs az az áldozat,
Mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Egy személyben minden,
De mindened vagyok
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád,
Szeretőd, testvéred,
És egy személyben te
Vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom,
Szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szivemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!...
És ha mindezért jár
Díj avvagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Díjat te érdemled...
Mert tőled tanultam
Én e nagy szerelmet!
~ Petőfi Sándor ~

Debrecen, 1848. november

A jó Isten szeret

A jó Isten szeret, – megteremtett téged,
s tudd, hogy nincs határa a szeretetének.
Ő, amit kérsz tőle, neked fogja adni,
s hidd el megérdemled! Akard elfogadni!
Ne kétkedj magadban, mert mindig azt teszed,
ami épp a legjobb, amit diktál eszed.
Lehet a döntésed, később majd megbánod,
tanulásra épül az egész világod.
Ám jó Atyád kegyes, s hibád megbocsátja,
imád meghallgatja és valóra váltja.
Figyelj, ha imádat Őhozzá intézed,
sose gondolj rosszra, mert abban lesz részed.
Mert hát jó az Isten, ha jót kérsz, Ő jót ad.
fogalmazd pontosan mondanivalódat!
Mert nincs távol tőled, – közelebb mint hinnéd,
ha el tudnád hinni, sokkal többre vinnéd.
Ám ne csak hidd, de tudd, istened benned él.
s nem vár el mást tőled, csak annyit, hogy legyél.
Nincs szükség postásra, ki közvetíti vágyad,
- ha úgy kényelmesebb, ne hagyd el az ágyad,
mikor napra ébredsz. Csendesítsd le elméd,
fordítsd Isten felé az elméd figyelmét!
Hallgass a szívedre, figyeld a légzésed,
éld meg valóságod, csodás létezésed!
Szólítsd meg Atyádat, – mint szerető gyermek,
- hallgassa imádat, mert jó, ha figyelnek,
- de Ő mindig ott van, mindent tud te rólad,
nem kell hát, hogy magad a sárba tiporjad.
Légy méltó partnere az új teremtésben,
a világot adta neked! Ezt tartsd észben!
Hogyan is imádkozz? Köszönd meg és tudjad,
egy vagy az istennel, kell hogy megtanuljad!
Fény vagy a fényéből, erő erejéből,
igaz szeretet vagy, az Ő szeretetéből!
Tudd és köszönd is meg, azt hogy egy vagy vele,
s ebbe az imába az is férjen bele:
köszönd meg a napot, sikert, boldogságot,
tiszta egészséged, szerető családod,
harmonikus léted, az élet csodáját,
a többi ember összes, tanító hibáját!
Imádban csak kérjél, nem kell könyörögni,
nem kell leborulni, térden csúszva nyögni.
Amit kérsz a tiéd, s Isten odaadja,
tiéd a világod bármelyik darabja!
Ha végére értél ennek az imádnak,
tedd azt, amit mások ilyenkor csinálnak,
ahogy a levelét elküldi az ember,
Mondd, hogy: – Legyen így most! – s küldd el szeretettel!
* Aranyosi Ervin *
A kép Aranyosi Ervin festménye
Forrás:Aranyosi Ervin versei

Az nem lehet koldus

Az nem lehet koldus, ki a szívét adja,
ki a szeretetet mástól elfogadja.
Nem napját tengeti, valóságát éli!
Aki az Istenét tudja és nem féli!

Ki azért kéreget, hogy másoknak adjon,
Minden körülmény közt jó ember maradjon.
Az nem lehet koldus, kit lelke vezérel,
ki a szívével él és nem az eszével...
~ Aranyosi Ervin ~

Kezdjetek el élni!

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni

Majd az unokáknak, mikor körbeállnak

Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak

Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni, 

Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam

Neked udvaroltam, az öledbe borultam

Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni, 

Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam

Neked udvaroltam, az öledbe borultam

Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma

Senki bele nem halt még komédiába

Ripacsok, színészek, az élet a tiétek

Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!

jó néha sötétben a holdat nézni,

hosszan egy távoli csillagot igézni.

jó néha fázni, semmin elmélázni,

tavaszi esőben olykor bőrig ázni,

tele szájjal enni, hangosan szeretni.

jó néha magamat csak úgy elnevetni,

sírni ha fáj, remegni ha félek,

olyan jó néha érezni, hogy élek.

Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni

Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam

Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam

Hogy elmúlt az élet…

…kezdjetek el élni!

Dalszöveg:Pásztor Anna

Tanítás

Aki szeret,
annak
varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen
meglehet,
hogy felvarrja más.

Aki szeret,
annak
hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen
meglehet,
hogy meghallgatja más.

Aki szeret,
azzal
sose légy morc, goromba,
mert könnyen
meglehet,
hogy rámosolyog más.

Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen
meglehet,
hogy megöleli más.

És akkor
- hidd el! -
nem ö a hibás.

* Jobbágy Károly *
Forrás:nlcafe.hu

Szeretni.

Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.

E szép és szőrnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.

Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!

Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom...
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét...
e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!

* Várnai Zseni *
 

Forrás: http://elvonultan.hupont.hu/13/versek-iiblogok#ixzz35KoxUaQD

Szeresd a gyermeket

 Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok között vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva,
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.
Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan,
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.
Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estelik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele,
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?
Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli,
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.
Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett,
Letörli vétkeid! 

* Móra Ferenc *

Igazgyöngyöm

 Hús a húsomból, vér a véremből,
csillogó érték szürke létemből,
fénylő kincsem, mit e világra hoztam,
drága gyöngyömnek kagylója voltam.,

*  Horváth Piroska *

A jövő gyermekei

Van-e nagyobb öröm, mint egy kicsiny gyermek?
Mint mikor rügy nyílik, s zöldülnek a kertek,
tavasz tündére ő, jövőnek záloga,
lelkünk vidítója, a legnagyobb csoda!

Édesanyja hordta érző szíve alatt,
világra hozta őt, de szívében maradt.
A szívében maradt, mint szeretet fénye,
lelke boldogsága, legszebbik reménye.

A gyermeki lélek mint könnyű kis lepke,
egy boldog családban fejlődni szeretne.
Tanítsuk meg néki az igazság útját,
nyissuk meg előtte szeretetünk kútját!

Így legyen jövője napsugaras álom,
tán egy szebb világban, mint az én világom...
Tanítgatván nappal, egészségét óva,
...ne aggódnánk érte? Nincsen olyan óra!

Igazság, becsület, szeretet és béke,
e négy ősi törvényt véssük a szívébe!
Hogy méltó emberként éljenek utánunk,
így lesz őáltaluk szebb és jobb világunk.
* Szuhanics Albert *

Üres ház

Üres a ház, üres a fészek,
Magam elé szomorún nézek.
Itt egy szoba, ott más bezárva,
Elnémult, el, az édes lárma.

Hol tegnap még gyermekhang csengett,
Hogy szokjam meg a szörnyű csendet?
Temetőnél némább a házunk,
Lobog a tűz, s haj! mégis fázunk.

Vigasztalgat jó nagyanyóka:
Ne búsuljon már, nagyapóka.
Ez a világnak sorja, rendje:
A gyermekek elhagynak rendre.

Ősszel elszállnak vándormadárként,
De visszaszállnak ők apránként,
Egyik tavaszra, másik nyárra,
S megújul az édes lárma.

Könnybe borul szemem, de látom,
Hol van az én legjobb barátom.
Jó nagyanyó titkolja, rejti,
Maga búját értem felejti.

És indulunk kart karba fonva,
Ki a kertbe, lassan osonva.
Tekintünk jobbra, tekintünk balra:
Nincs-e gyermek erre vagy arra.

Lelkünk gyermekként képzelődik:
Hátha, hátha erre vetődik
A sok közül bár két babácska:
Hankica meg a Maricácska.

Balga remény s felvidít mégis,
Mosolyg nagyanyó, mosolygok én is.
S megtérve, lám, meleg a házunk,
A tűz nem ég már, mégse fázunk.

* Benedek Elek *