Hajnali nyomok

Látom: ma erre jártál,
nyomot hagytál a harmatos gyepen.
A madarak is tán azért dalolnak,
s az Isten is azért mondá talán:
ma szép idő legyen!

Azért kelt fel a nap is ilyen korán,
hogy csókolhassa azt a kis nyomot,
amely a bükkerdőig elvezet.
A bükkerdőbe már be sem tekint:
a bükkerdőben úgyis elveszett.

Azért esett ma harmat,
hogy merre jársz, parányi nyom legyen.
S legyen amit egy furcsa vándor
csókolgasson a harmatos gyepen.

 Wass Albert

A reggelről

Már alélva pislog szép fénye azoknak
Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
S aranyos csipkékkel körűl övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Az estve még félig bimbó virágokat,
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amelynek pirosló rózsából rakatott
Oltárára hint le a hajnal harmatot,
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Az egész szent helyet béfüstölik velek;
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak.
~ Csokonay Vitéz Mihály ~

Rövid óda a kelő naphoz

Ó örökszép Nap, te erős, hatalmas
Antik istenség, örökifjú Élet!
Fellobog most dús ereimben orcád,
Zendül a vérem.

Fölkelő Nap, nem borulok elődbe,
Rég-pogányosan dalolok Neked most,
Égfelé tartott tenyerekkel, arccal
Állok előtted.

Őseink, ó ládd, Neked áldozának,
Mért hagyod hát el megesett Hazámat?
Adj erőt e bús magyarokba, Élet!
Élni meg élni!

Ősapámnak bús fia lettem én is.
Rám örökségnek csak a Név maradt már,
S én köszöntlek: ím kiiszom Nevedre
Friss-vizü kancsóm. 

József Attila

A reggel langyos és arany fényében úszva

A reggel langyos és arany fényében úszva, 

harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza, 

s még őrzi az azúr az éj hűs illatát. 

Kószálni indulok most céltalan: tovább

a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes, 

a pázsitos uton, melyet éger szegélyez. 

Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár, 

csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál, 

s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még. 

Mély csönd. 

Az álmodót úgy vonzza itt e tájék

szelíd derűje, mely el-eldajkálta rég

ábrándos álmait s ringatta kedvesét, 

a fiatal leányt, kinek emléke - gyengéd, 

hótiszta látomás - megzendül s földereng még, 

s kit költő álmodik s a férfiképzelet

idéz rajongva, bár tán a világ nevet, 

s kit végre megtalált, a Társat, Őt, a lelket, 

kit lelke visszasír s azóta sem felejthet. 

* Verlaine *

Szegzárdy-Csengery József fordítása
Ahol találtam:nlcafe.hu

Nyári hajnal

Tücsökzene messzire száll, karmester még szusszal bírja,
napkorongja emelkedik, látszik arcán hajnal pírja.
Pacsirtánk is dalra fakadt, lágy trillája égig szökken,
ébred már a kertünk népe, hársfánk bólint üdezölden.

Szalutál a nap a holdnak, elbúcsúztat édes álmot,
összehajtja sötét vásznát, terít tájra fénypalástot.
Harmat csillan rózsakelyhen, szitakötőnk kortyol nagyot,
rózsavíztől frissen reppen, majdhogy eléri a napot.

Fáradt róka oson csendben, rókalyukban majd meglapul,
zsákmányt cipelt a fiaknak, reggelire, gondtalanul.
Verébéknél is früstök van, csiripel a fészekalja,
virgonc macska némán figyel, szemet mereszt, száját nyalja.

Madárdal zeng, kontráz kakas, kukorékol, amíg bírja,
szemétdombon egyedül volt, nem így van már, visszasírja.
Öreg tacskónk vakkant néha, alig bújik ki a házból,
már a macska sem érdekli, kicsit járkál, megszokásból.

Szüleim is talpon vannak, kannából a víz kicsordul,
macska inal, még vadászik, kiskertkapu megcsikordul.
Konyhakertben öntözgetnek, csillan vízcsepp csöpp palántán,
hajladozik minden friss, zöld, apró gyík fut kertbarázdán.

Imádom a nyári reggelt, méhzúgását, lepkék táncát,
pitypangfújó pajkos szellőt, pipacsfoltos búzatáblát.
Kis falunknak édes nyara, - nem így ébred városnépe,
benzingőzös, zajtól hangos paneltenger börtönébe!

* Horváth Piroska *

Rámkopogott a hajnal

Rámkopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem,
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...

* Szabolcsi Erzsébet *

Hajnal

A tegnapot most váltja fel a holnap.
Sötéten silbakolnak még a fák.
Az út köves,házszegte pusztaság.
Utolsó fénye húny a  csillagoknak.

A karavánja jár e pusztaságnak.
Némán söpörnek.Ködbe vész a por.
Halk hamvazás dereng az ég alól.
A Nap,a Nap! súgják a sanda árnyak.

És gyors ütemben ébredez a forma,
A szín,a hang-dóm és gyár büszke orma.
az égbe barnul és dalolni kezd.

Harang és kürtő szólal,a siket,
vak éjszakát riasztva hosszú jajjal..
Az élet fölzeng: itt a drága hajnal!
            * Juhász Gyula *

Hajnali ébredés

Az éj borongó homálya elillan,

Egy csillag búcsúzik, utolsót villan,
Bíborszín felhők mögé fut a sötét,
Kék leplét kibontja a hajnali ég.

Ágaikat fényben fürdetik a fák,
Még álmos, de mosolyog már a világ.
Az utcán koppannak az első léptek,
Megmozdul, felpezsdül, indul az élet.

Lágy szellő lendül, bohón és vidáman,
Friss táncot lejtve az utca porában,
Kenyér jó illata libben utána,
Madarak füttyének szép dallamára.

Szárnyuk kitárják az álmos ablakok,
Szemük felcsillan, köszöntik a napot.
Kávék mélybarna párája lengedez…
Jó reggelt, és szép napot mindenkinek!
* Hajcihoe *

Hajnali ébredés

Már derengett a hajnal, űzte az éjszakát, 

Holdanyó ébresztgette álmából Nap fiát. 

Ő felkelt lassan, s a fűszálakról csenve harmatot, 

Fényesítve sugarait, szépen megmosakodott. 

Belesve ablakomon csendesen rám talált, 

Lágyan megsimítva bőröm a párnámra szállt. 

Csukott szempilláim alá cinkosan bekukucskált, 

Majd langy csókot lehelve arcomra, gyorsan továbbállt.

* Purzsás Attila *

Pirkadat...van-e szebb?

 Van-e szebb, mint a harmatos hajnal,
álmot idézni a felkelő nappal?

Van-e szebb a tűzsugarú délnél,
árnyékra lelni elvakító fénynél?

Van-e szebb a bíbor alkonyatnál,
száz felhőt színező lenyugvó napnál?

Van-e szebb? Talán csak a pirkadat,
mikor megláthatod, újra itt a nap.

*Nagy Bandó András*