Mi mécsest gyújtunk...

Szürke az alkony, gyúlnak a fények,

kis gyertyalángok, mécsesek égnek.
Fényük a síron neveket láttat,
lebbenő árnyak táncokat járnak.

Sok kusza emlék száll fel a mélyből,
szeretet árad szívből, a fényből,
nyugalom jár át, vén lomb hull hantra,
temetőt díszít apraja-nagyja...

Zarándokúton járunk most egyre,
azokhoz, kik el vannak temetve,
aki már élők sorában nincsen,
nyugodjon békén, adja az Isten!

Szívünkben élnek, emlék a házuk,
kedves vendégek vagyunk még náluk.
Ámde e napon gyertyákat gyújtunk,
virágot hozunk, éled a múltunk...

Tudjuk, hogy egyszer elfogy a léptünk,
s eljön az idő, nem élünk ...éltünk!
Egy imát mondtok értünk majd akkor?
S mi mécsest gyújtunk a csillagokból...
**Szuhanics Albert**
Debrecen, 2014. október 27.

A jövő gyermekei

Van-e nagyobb öröm, mint egy kicsiny gyermek?
Mint mikor rügy nyílik, s zöldülnek a kertek,
tavasz tündére ő, jövőnek záloga,
lelkünk vidítója, a legnagyobb csoda!

Édesanyja hordta érző szíve alatt,
világra hozta őt, de szívében maradt.
A szívében maradt, mint szeretet fénye,
lelke boldogsága, legszebbik reménye.

A gyermeki lélek mint könnyű kis lepke,
egy boldog családban fejlődni szeretne.
Tanítsuk meg néki az igazság útját,
nyissuk meg előtte szeretetünk kútját!

Így legyen jövője napsugaras álom,
tán egy szebb világban, mint az én világom...
Tanítgatván nappal, egészségét óva,
...ne aggódnánk érte? Nincsen olyan óra!

Igazság, becsület, szeretet és béke,
e négy ősi törvényt véssük a szívébe!
Hogy méltó emberként éljenek utánunk,
így lesz őáltaluk szebb és jobb világunk.
* Szuhanics Albert *